Megjelent: 5 éve

A kisvállalkozó kézműveseket ünnepelték

A hazai kisvállalkozások döntő szerepet játszanak a foglalkoztatásban, a munkahelyteremtésben, a szakképzésben és az adóbevételek megteremtésében - mondta Németh László, az Ipartestületek Országok Szövetsége (Iposz) elnöke csütörtökön a Magyar Kézművesség Napja ünnepségen Budapesten.


A magyar kézműipar, a mikro-, kis- és családi vállalkozások országos érdekképviseletének vezetője ünnepi beszédében elmondta, hogy a kisvállalkozók mintegy 200 kézműipari szakmában vannak jelen, közülük jónéhány tett szert nemzetközi hírnévre, például a gasztronómia, a szépségipar, az építőipar, a művészi kézműipar területén.


A legendás cukrászmesterre emlékeztek


Az ünnepségen megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Pataki János cukrászmesterről, aki a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnökeként, az Iposz egykori alelnökeként az Érdi Ipartestület tiszteletbeli elnöke sokat tett az iparos társadalomért, a szakképzésért, szakmailag irányította a Magyarország Tortája és az Év Fagylaltja versenyeket.


Az alkalmazkodás a kézművesek fő erénye


Németh László ünnepi beszédében kiemelte: a magyar kézművesség az elmúlt időszakban annak köszönhette fennmaradását, hogy képes volt alkalmazkodni a körülményekhez, folyamatosan kereste az új utakat, átvette és továbbfejlesztette a legjobb külföldi tapasztalatokat.


Sikeresek a jogpontok


Az ünnepségen Solti Gábor, az IPOSZ igazgatója ismertette az uniós támogatásban a szövetség közreműködésével Észak-Alföldön megvalósuló Jogpont+ Mini ingyenes jogsegély-szolgálat eredményeit. A 2014 novemberében záruló program 23 kistelepülésen nyújt ingyenes szolgáltatást munkavállalóknak, munkaadóknak és a lakosságnak. A tavaly nyári indulás óta 3400 ügyfél kereste meg az irodákat leginkább családjog, munkajog, cégjog és közigazgatási jog témákban. Az IPOSZ igazgatója hangsúlyozta, hogy bár a program az idén zárul, a tapasztalatok alapján célszerűnek látják a folytatást, mert a jogpontok hozzájárulnak a hátrányos helyzetben lévők jogbiztonságához. (MTI)


2014. szeptember 12.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek