Megjelent: 7 éve

Kétezer fős leépítés várható a NAV-nál

Idén további kétezer alkalmazottól válhat meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miközben az elvándorlás miatt már most is hiány van revizorokból, tudta meg a Magyar Nemzet.

Az adóhivatal bérköltségeit idén ötven millió forinttal csökkenteni kell, miközben a bevezetett életpályamodell miatt a fizetések nőttek, ami hétmilliárdos többletkiadást jelentett. További ötmilliárd forinttal kevesebb pénz jut az úgynevezett mozgó bérre, írja a Magyar Nemzet.

2016-ban háromezer fővel csökkent a hivatal által foglalkoztatottak száma. Ebből 1100-an leépítés áldozati lettek, míg a többi 2000 fő valószínűleg úgy döntött inkább máshol folytatja. A lap szerint több ezer adórevizor hiányzik a rendszerből.

A menesztett főigazgató Marsi Márta Erzsébet helyére a korábbi főigazgató-helyettest, Rási Kálmánt nevezték ki. A sajtófőnököt Suller György Attila is leváltották a lap információi szerint, a helyére Barna Dórát nevezte ki Tállai András.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk