kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Fiatal építészek jelentkezhetnek szakmai tanulmányútra

Harminc év alatti építészek számára, szakmai tanulmányúton való részvételre írt ki pályázatot a Kortárs Építészeti Központ (KÉK), amely ezzel a fiatalok nemzetközi bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőségeit igyekszik segíteni - derül ki sajtóközleményükből.

A program célja a szakmai kapcsolatépítés, tapasztalatcsere, valamint a fenntartható partnerségek és hálózatok kiépítésének támogatása - áll a KÉK közleményében. Ezt a célt a program felépítése is követi, amelyben a magyarországi és a szomszédos országok építészetének megismerésébe és megismertetésébe aktívan igyekszik bevonni a szervezet a szakma fiatal képviselőit.

A pályázókat arra kérik, hogy jelöljenek meg egy számukra inspirációt jelentő, feltörekvő szomszédos országbeli praxist, majd a KÉK a magyar pályázókkal közösen egy szakmai tanulmányútra hívja meg a kiválasztott nemzetközi irodákat.

A pályázatban részletes indoklást, témafelvetéseket és a meghívott vendégeknek szóló útitervötleteket várnak. Ezt követően a kiválasztott csapatok és a kurátorok közös munkájával alakul ki a végleges magyarországi és a külföldön megvalósítható úti és programterv.

A zsűri által kiválasztott irodák olyan tanulmányúton vehetnek részt, ahol épületeket, műtermeket, alkotókat, intézményeket látogatnak meg egy-egy tematikusan felépített program keretében, amelyen a látogatásokat interjúk, vizuális anyagok és alkotói reflexiók dokumentálják majd.

A csapatok a Kortárs Építészeti Központban nyilvános bemutatkozási lehetőséget is kapnak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk