Megjelent: 7 éve

Vége a Hídnak a Munka Világába

Feloszlatta magát az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által létrehozott Híd a Munka Világába nevű foglalkoztatási szövetkezet, írja a Magyar Nemzet.

A program arról híresült el, hogy a gyanú szerint másfél milliárd forintos uniós pályázati pénzt szabálytalanul költöttek el. A cél eredetileg az volt, hogy hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású emberek foglalkoztatási lehetőségeinek javítására, felzárkóztatásukra.

A támogatásból azonban gellérthegyi irodaház lett - 200 millió forint-, 10 autót béreltek fél évre, darabonként 3 millióért, tanulmányt írtak, darabonként 50 millió forintért, írja a lap.

A szervezet alapító elnöke, Farkas Flórián, romaügyi biztos volt, aki akkor mondott le, mikor 1,6 milliárdos csalásgyanú miatt a hatóságok nyomozást rendeltek el. Az Emmi a vizsgálatok nyomán visszakövetelte az 1,6 milliárd forintot, amiből mindössze 30 millió került visszafizetésre tavaly év végéig.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk