Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Zala megyében az idén márciusban volt a legalacsonyabb az álláskeresők száma

Az év harmadik hónapjában 7446 álláskeresőt regisztráltak, ez a valaha mért legkisebb márciusi mérték a megyében - tájékoztatta a Zala Megyei Kormányhivatal az MTI-t.

Zala megyében 5,7 százalék volt március végén a nyilvántartott álláskeresők aránya. A regisztrációban 600-zal kevesebb álláskereső szerepelt, mint egy évvel korábban, ugyanakkor 330-cal többen kerestek állást a kormányhivatal munkatársainak segítségével márciusban, mint februárban.

A korábbi években is több száz fővel emelkedett márciusban a nyilvántartott álláskeresők száma: a növekedés legfőbb oka, hogy február végén az előző évről áthúzódó közfoglalkoztatási programok jelentős része befejeződik. Március elejétől - a korábbiaknál kisebb létszámmal - újra induló programok létszámfeltöltése folyamatosan történik.

Az idén márciusban 1,6 ezren kerültek a nyilvántartásba, közülük mindössze százan kérték első alkalommal a felvételüket a regisztrációba. A nyilvántartott álláskeresők 7 százaléka, 514 fiatal volt márciusban regisztrált álláskereső: az év első 3 hónapjában 150 pályakezdő került újonnan a regisztrációba.

A foglalkoztatók márciusban 400 nem támogatott új álláshelyet jelentettek be Zala megyében.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk