Megjelent: 6 éve

Kenyában teremt munkahelyeket a magyar kormány

Afrikára – mind nyersanyag-forrásai, mind a növekvő felvevő piacai miatt – komoly partnerként tekintünk, - hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési államtitkára az első közös V4-es afrikai fejlesztési projekt megnyitóján, a kenyai Kilifiben.

A 2018. június 12-én megrendezett eseményen tartott beszédében a szaktárca államtitkára arra is kitért, hogy Kenya mezőgazdasága számos kihívással áll szemben, melyben a magyar innovációs, tudományos és kutatási potenciál komoly segítségére lehet az afrikai országnak -tudósít az MTI.

Mint mondta: ezt támasztja alá az utóbbi években megkezdett növényegészségügyi kutatóintézeti együttműködés, és párbeszéd is.
Kis Miklós, rámutatott, hogy az induló projekt összhangban áll a 2017-2018-as magyar elnökség „globális Visegrád” elnevezésű célkitűzésével. Kiemelte, hogy a fejlesztési projekt megvalósításával a V4-ek, igy hazánk célja is az, hogy az Európára nehezedő migrációs kihívást kezeljük, amelynek egyik legkézenfekvőbb módja az afrikai gazdaságok fejlesztése, valamint a helyi munkahelyteremtés.

A V4-es országok szlovák vezetésű projektjavaslatának támogatásáról az Afrikai Szükséghelyzeti Vagyonkezelő Alap (EUTF) Operatív Bizottsága 2016. december 15-i ülésén döntött. A kezdeményezés célja Kenya kesudiófeldolgozó iparának újraélesztése, ezáltal a foglalkoztatottság elősegítése helyi gazdasági szereplők megerősítésén keresztül. A Kenya parti területein 1.9 millió euróból megvalósuló beruházás 15000 helyi gazdálkodó megélhetését biztosítja egymillió kesudió fa ültetése révén.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk