kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Hogyan kell kiszámolni a felmentési időre járó távolléti díjat?

Az lenne a kérdésem, hogy a felmentési időre járó távolléti díjat hogyan kell kiszámolni. 40 évig dogoztam általános iskolában. Most megyek nyugdíjba. Szeptemberben kaptam új átsorolást. Alapbérem emelkedett, viszont már nem kapok osztályfőnöki bérpótlékot, csak a nehéz körülmények között végzett munkáért kapott bérpótlék maradt meg. Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy nekem jár-e az előző 6 hónap pótlékainak átlaga. Ebben az időben 34000 forint volt a bérpótlék összege, most 17000 forint. Október 4-én kapott fizetésem, az új alapbér plusz a fent említett egy pótlék.Szeptember elején a régi besorolás szerinti két pótlékkal növelt fizetést kaptam, pedig már augusztusban is fel voltam mentve a munka alól. Lehet, hogy a 4. hónapban fogják a különbözetet rendezni?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) szerint a távolléti díj számításánál a közalkalmazottat a Kjt. 70-75. § szerint megillető illetménypótlékokat kell figyelembe venni. Ami ezek közül folyamatosan jár, azt az alapbérre vonatkozó szabályok szerint kell beszámítani, azaz nincs jelentősége annak, hogy a megelőző hat hónapban milyen összegben járt, hanem teljes összegben, mindig része a távolléti díjnak [Kjt. 80. § (3) bek.]. A kérdésben említett speciális pótlékok állandó jelleggel járnak, így ezekre is ezt a szabályt kell alkalmazni. Viszont mindig csak a kifizetéskor aktuális pótlékokat kell beszámítani, így ha az egyik pótlékra már nem jogosult a munkavállaló, akkor az nem része a távolléti díjnak.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Dr. Kártyás Gábor Munkajogi szakértő - Dr. Kártyás Gábor

Dr. Kártyás Gábor, az Opus Simplex vezető tanácsadója, munkajogi tréningek, munkajogi szakjogász és szaktanácsadó képzések, konferenciák rendszeres előadója, egyetemi oktatói munkája mellett széles körű tudományos tevékenységet végez. Rendszeresen jelennek meg publikációi munkajogi szaklapokban.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk