Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Mélyponton az álláskeresők száma Nógrád megyében

Nógrád megyében 2017-ben havonta átlagosan 11 534 álláskereső szerepelt a nyilvántartásokban; a 12 havi átlagot tükröző adat csak a kilencvenes évek elején volt alacsonyabb - írja az MTI.

Tamási Ildikó a múlt évi munkaerőpiaci folyamatokat összegezve ismertette: a járási hivatalok regiszterében 2017 december végén 10 296 álláskereső szerepelt. Számuk 604-gyel, 5,5 százalékkal kevesebb, mint 12 hónappal azelőtt volt, miközben az öt évvel korábbi adatnak csupán az 51 százalékát tette ki, és utoljára 1991 augusztusában volt ennél kevesebb.

2017 végén a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül 12,5 százalék volt, Nógrád 2015 tavaszától a legmagasabb munkanélküliségi rátával rendelkezik az országban.

Nógrád megyében 951 pályakezdő álláskereső volt múlt év végén, számuk egy év alatt 241-gyel, 20,2 százalékkal csökkent, míg országosan 17,5 százalékos volt a visszaesés.

2017-ben összesen 19 135 állásra kerestek embert a megyében, ez az előző évinél 2483-mal, 11,5 százalékkal kevesebb.

Az új álláshelyek 66 százaléka a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódott, további 3767 ember foglalkoztatásához pedig egyéb támogatást igényeltek a munkáltatók, akik főként képesítéshez nem kötött álláshelyeket kínáltak.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk