kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Lakhatási támogatás: rugalmasabb lesz a hozzájutás

images


Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon ›


Rugalmasabbá válik a lakhatási támogatás szabályozása, miután a kormány döntött a vonatkozó kormányrendelet módosításáról, a változások várhatóan már június elején hatályba lépnek - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.



A lakóhelyüktől messze dolgozók tavaly október óta igényelhetnek lakhatási támogatást, ha a munkavégzés helye állandó lakóhelyüktől 100 kilométert meghaladó távolságra van, vagy hat órát meghaladó utazással jár az eljutás. A jövőben ez az időkorlát öt órára csökken - mondta Czomba Sándor. Hozzáfűzte, hogy a támogatás iránti kérelem a foglalkoztatás megkezdését megelőzően és a megkezdését követő 30 napon belül is benyújtható a munkaügyi kirendeltséghez.



600 körüli szerződés eddig



Czomba Sándor bejelentette, hogy a lakhatási támogatás indulása óta eddig több mint 16 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, 1000 kérelem érkezett be, és már 600 felett van a megkötött szerződések száma, ami a korábbi évekhez képest jóval magasabb.



Közszolgálati dolgozók is igényelhetik



A nemsokára életbe lépő változásokat ismertetve az államtitkár elmondta: lakhatási támogatást azok igényelhetnek, akiket legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, vagy pályakezdő álláskeresők, vagy csoportos létszámleépítéssel érintettek. Utóbbi két csoportnál nem vizsgálták, hogy nyilvántartott álláskeresők-e. A kör a közfoglalkoztatottakkal bővül most ki.



Az államtitkár kiemelte, hogy a foglalkoztatási jogviszony körét is kibővítették, így a jövőben a kormányzati szolgálati, valamint a közszolgálati jogviszonyban lévők, illetve az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban lévők lakhatását is támogatja a kormány.



Nincs települési korlátozás



A települési korlátozást is hatályon kívül helyezik. Ha valaki ugyanazon a településen, ahol korábban dolgozott, de megszűnt a munkaviszonya, egy-két hónapon belül talál állást egy másik munkáltatónál, akkor is kaphat lakhatási támogatást - ismertette Czomba Sándor.



18 hónapnál rövidebb időre is elérhető



A változások között szólt arról is, 18 hónapnál rövidebb időtartamra is lehet majd támogatást kérni, illetve, hogy a támogatás keretében kéthavi előleget biztosítanak majd. Czomba Sándor kifejtette, így például egy albérlet kivételénél nem okoz majd gondot a pályázóknak az egy, vagy kéthavi kaució kifizetése.



Bármelyik állami kirendeltségen intézhető



A jövőben az ügyfél a tartózkodási helye szerinti munkaügyi kirendeltséghez is fordulhat, így ha valaki például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Győrbe szeretne menni munkát vállalni, akkor az eddigiekkel ellentétben a Győr-Moson-Sopron megyei kirendeltség is intézheti az ügyeit - mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy ezzel is életszerűbbé szerették volna tenni a szabályozást.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az eredetileg tervezett 1000-2000 embert várhatóan be tudják vonni a programba, amelyet elsősorban európai uniós forrásból finanszíroznak (MTI).


2013. május 21.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk