Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Félmilliárd forintnyi adót és járulékot csalt el egy munkaerő-kölcsönző bűnszervezet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense elmondta félmilliárd forintnyi adót és járulékot csalt el egy nyíregyházi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet, negyvenhárom gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt javasolt vádemelést az adóhatóság - írja az MTI.

images

images

A NAV pénzügyi nyomozói még 2015 júniusában hét gyanúsítottat vettek őrizetbe, a bíróság elrendelte az irányító férfi és négy társának előzetes letartóztatását, két személy ellen pedig körözést rendeltek el. A bűnbanda tagjaira akár húsz évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak - jegyezte meg Simon Béla, a sajtóreferens.

Azt is elmondta, a banda országszerte harmincnégy gazdálkodó társasággal szerződött le vagyonvédelmi, takarítói és futárszolgálati feladatok ellátására. A bűnszervezet az ismert módszert követte: a több mint kétezer munkavállaló után nem fizették meg az adót és járulékokat, illetve a - csak papíron - nyújtott szolgáltatás után esedékes áfát, ezzel jelentős kárt okoztak az államnak.

A banda irányítói jól szervezett, összehangolt és hierarchikus rendszert építettek ki: a fiktív szolgáltatást igénybevevő cégek színlelt szerződést kötöttek a külön erre a célra fenntartott, strómanok vezette munkaerő-kölcsönző vállalkozásokkal, ahová bejelentették régebbi dolgozóikat - ismertette a sajtóreferens.

Simon Béla hozzátette, becsapták munkavállalóikat is, mivel a "kölcsönbe adás" időszaka nem biztosítással járó jogviszony, ami a nyugdíjjogosultság szempontjából lényeges. Emellett a kölcsönbe adó cég által kiállított fiktív számla áfáját egyaránt levonták fizetendő adójukból.

A költségvetésnek okozott kár enyhítésére a pénzügyi nyomozók negyvenhat bankszámlát zároltak százmillió forint értékben. A negyvenezer oldalas nyomozati iratot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek küldik meg.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk