kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Obama nem minden tanácsadója veszíti el a munkáját

Barack Obama mintegy félszáz, magas rangú tanácsadójának munkájára továbbra is számít Donald Trump. Ezt a megválasztott elnök szóvivője jelentette be csütörtökön. Közben Trump és felesége megérkezett az amerikai fővárosba a beiktatási ünnepségre.

Sean Spicer szóvivő bejelentése szerint Donald Trump már fel is kérte azt a mintegy félszáz tanácsadót az Obama-csapatból, akinek a munkájára továbbra is számít. Az együttműködésre felkért tanácsadók között olyan kulcsfontosságú témák szakértői szerepelnek, mint például az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc, a globális terrorellenes erőfeszítések, vagy a nemzetközi szankciók ügye.

"Mi ezzel azt biztosítottuk, hogy legyen egy csapat, amelyik a folyamatosságot képviselve továbbra is tanácsokkal látja el az elnököt, s ez biztosítékot jelent arra, hogy az ország biztonságban van és kitűzött céljainkat meg tudjuk valósítani" - fogalmazott Spicer, aki a Fehér Ház új szóvivője lesz.

Az együttműködésre felkértek között van Robert Work, védelmi miniszterhelyettes, Thomas Shannon, a politikai ügyekért felelős külügyi államtitkár, Nicholas Rasmussen, az Országos Terrorellenes Központ igazgatója, Brett McGurk, aki az Iszlám Állam terrorszervezet elleni háború ügyeiben Obama elnök legfőbb tanácsadója volt és George W. Bush elnöksége idején Afganisztánnal és Irakkal foglalkozott. Maradásra kérte a megválasztott elnök Chuck Rosenberget, a kábítószerellenes hivatal vezetőjét is, aki a Bush-érában mind az FBI igazgatójának, mind az igazságügyi miniszternek a tanácsadója volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk