kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Folytatódik a Legyél hős! program az Országos Mentőszolgálatnál

A Legyél hős! programra a 18 és 22 év közötti jelentkezőket várják, akik körülbelül egy hónap után már aktívan részt is vehetnek a napi munkavégzésben.

Folytatódik az Országos Mentőszolgálat Legyél hős! elnevezésű önkéntes programja - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Kifejtette: a program - amelyet 2018-ban indították az Emberi Erőforrások Minisztériumával - az egészségügyi terület népszerűsítését és a tudatos pályaválasztás erősítését célozza, amelynek elősegítése érdekében az önkéntesek mentőápolói ismeretet sajátítanak el, idegen nyelvi órákon vesznek részt, valamint különböző munkafolyamatokba kapcsolódnak be szakmai felügyelet mellett. A részt vevő fiatalokat próbálják integrálni a mentőszolgálat életébe - jegyezte meg. Nagyjából egy hónap után már aktívan részt is vehetnek a napi munkavégzésben és a háttértámogatásban.

Az első, több mint 50 jelentkező közül 12-en már a mentőszolgálatnál folytatják a munkájukat. A programba bárki bármikor becsatlakozhat. Várják a 18 és 22 év közötti jelentkezőket - emelte ki a főigazgató. Csató Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy jövő szombaton tartják a fővárosi Városligetben a mentőnapot, ahol a bemutatók mellett az újraélesztést is meg lehet tanulni.

A főigazgató elmondta: évente nagyjából 1,2 millió emberen segítenek a mentők. 2019 első felében kétszer annyi életet mentettek meg, mint 2016 első felében. Ez köszönhető többek között annak, hogy protokollizálták a mentésirányítást, így már kötelező a telefonon keresztül segíteni az újraélesztést, illetve a "Szív city" alkalmazásnak, valamint a hősképző programnak, amelynek révén már több tízezer ember alkalmas arra, hogy segítséget nyújtson - sorolta.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk