Megjelent: 5 éve

Három éven belül elfogynak a jegyellenőrök

Magyarországon 2018-ban 1millió 848 ezer forint volt a legmagasabb büntetés, amit behajtott a BKK. Az illetőt legalább 50-szer kapták bliccelésen így nőhetett ekkorára az összeg - nyilatkozta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke az atv-nek.

A szakember rámutatott, aki teheti, ezzel spórol, de ha gyorsabban hajtanák be a bírságokat, akkor nem lennének ilyen magasak a büntetések.

A BKK szerint az ellenőrök hatékony munkát végeznek, főleg a kiszámíthatatlanságuk miatt. Azt mondják, nem a bírságolás a céljuk, hanem, hogy ösztönözzék a jegy- és bérletvásárlást.

Azonban az ellenőrök száma az elmúlt években rohamosan csökkent és ha ezt a tendencia folytatódik, akkor három éven belül nem lesz jegyellenőr Budapesten - mondta Gyöngyösi Máté, a Közlekedő Tömeg Egyesület alapító tagja.

atv.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk