Megjelent: 6 éve

Vezetői hatékonyság a komfortzónán túl

„Az igazi kihívás az, hogy a komfortzónánkon kívül is hatékonyak tudjunk maradni.” Anthony Kasozi ismert tanár, tanácsadó, facilitátor és coach, a Quilibra Consulting alapítója és vezetője, illetve számos egyéb tanácsadói, üzleti és oktatási intézmény és szervezet képviselője, a Coaching Határok Nélkül (CHN) workshop-sorozat 7. évadának utolsó eseményét tartotta júniusban, a különféle határokon átívelő vezetői hatékonyságról.

Ahogy a világ egyre inkább globalizálódik, az üzleti világ is versengőbbé, dinamikusabbá válik, és még interaktívabb együttműködést igényel, tehát a vezetőknek képesnek kell lenniük arra, hogy hatékonyan megküzdjenek a különbözőségekkel, az újdonságokkal, a szokatlannal, a kényelmetlennel. A változás nehezen megy, hiszen mindannyian szokások sorozatából építjük fel a napjainkat, kialakult egy rutin, megvannak a bevált módszerek, a már kipróbált, letesztelt válaszok, melyekhez nem szívesen nyúlunk.

„Életem minden egyes fontosabb változását hozzá tudom kötni egy emberhez, egy beszélgetéshez.” - mondja Anthony. A profi vezető és coach egyre inkább a változás szakértőjévé válik, hiszen az ő dolga is, hogy ügyfeleit és kollégáit átvezesse a nehézségeken és elakadásokon, mikor azok hirtelen ismeretlen helyzetben találják magukat, vagy szervezeti, kulturális, esetleg társadalmi kihívásokkal szembesülnek. A vezetői és a coach szerep része a figyelem és a gondoskodás is, mely őszinte beszélgetéseket eredményez. A vezetőnek meg kell tanulnia kezelni a bizonytalanságot, képessé kell válnia arra, hogy komfortos legyen a komfortzónán túl is, tanulja meg beleengedni magát a kényelmetlenség érzetébe, és egyre gyakrabban barátkozzon, ismerkedjen vele.

A Kolb-féle tanulási modellt eszközként használva a coach, vagy a vezető, ügyfele tanulási stílusára és preferenciájára hangolva tudja őt átvezetni a változáson. Másra van szüksége annak, aki cselekvésorientált és a konkrét megtapasztalásból tanul, mint annak, aki elméleti síkon mozog, és inkább a rendszerek híve.

Anthony Kasozi szerint maga a tanulás is fokozatosan új formát ölt. Ő azt mondja, mindenfajta fejlődés és tanulás a fejlesztendő ember felelőssége, még egy szervezeti tréningkörnyezetben is neki kell meghatároznia mi az, amiről az adott témán belül többet szeretne tudni. A tréner hoz egy alaptémát, egy felvázolt keretet, a tréning pedig azon belül, az igényeknek megfelelve bármerre elkanyarodhat. Nincs fix struktúra és tematika, a tréner a résztvevőkre bízza, hogy ők, kérdéseik és felvetéseik által hogyan töltik fel tartalommal az adott időkeretet és merre terelik az alaptémát.

Anthony KasoziAnthony Kasozi: A vezető szerepe az összehangolás.
Komplex vezetői szerep

A vezetők szerepe egyre komplexebbé válik, az egysíkú feladatleosztáson már régen túlnőtt. Nem ritka, hogy egy nagyobb vállalatnál négy-ötféle kultúra találkozik, a világ lekülönbözőbb égtájairól jött embereknek kell megérteniük egymás szokásait, és megtalálni a közös hangot. A vezető szerepe az összehangolás, amelyhez egy ilyen esetben különösen magas érzelmi intelligenciára is szükség van.

Anthony a vezetők szerepét folyamatos gyakorlatként, működési stílusként írja le. Az önismeret elengedhetetlen, folyamatos visszajelzések által tágítani a Johari-ablak tereit, nyíltan kommunikálni, feldolgozni a kritikát, tanulni a hibákból. Kapcsolódás, beszélgetés által felmérni mi a valóság és mik a körülmények. Ezek metszéspontjában van a hitelesség és az empátia. Ahogy vezető és beosztott, vagy coach és ügyfele, közösen keresi a megoldást az adott kihívásra, empatikusak maradnak egymással, ezáltal hitelességük is erősödik a másik szemében, mely a bizalom megerősödését eredményezi. A bizalom pedig minden együttműködés alapköve.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Vezetői hatékonyság a komfortzónán túl
2. oldal - A viselkedés öt drivere
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk