kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Az európaiak többsége elégedett életkörülményeivel

Az európaiak többsége általában véve elégedett az Európai Unióban biztosított életkörülményekkel, ugyanakkor sokan aggodalmukat fejezik ki az igazságszolgáltatás, a politikai döntések és a jövedelmi egyenlőtlenség miatt. A magyar válaszadók 71 százaléka vélekedett úgy, hogy elégedett életével - írja az MTI.

Az oktatásra, a jövedelmekre, a társadalmi státuszra, továbbá a mobilitásra, valamint a migráció és a globalizáció megítélésére vonatkozó felmérés fő megállapításai szerint az európaiak többsége úgy látja, hogy egyenlő esélyeik vannak a boldogulásra. Arról kevésbé vannak meggyőződve, hogy az igazságszolgáltatás és a politikai döntések az érintettek társadalmi státuszától, anyagi helyzetétől és kapcsolataitól függetlenül ugyanúgy érvényesülnének országukban. Az európaiak nagy többsége ezenkívül úgy érzi, hogy túl nagyok a jövedelmi egyenlőtlenségek, és a kormányoknak többet kellene foglalkozniuk ezzel a témával. A megkérdezettek kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy az esélyegyenlőség és társadalmi helyzetük javult az idők során.

Összességében az európaiak 47 százaléka jó dolognak tartja a globalizációt, 21 százalékuk nem. 39 százalékuk jónak, 33 százalékuk pedig nem tartja jónak az országába irányuló migrációt - közölték.

Az uniós bizottság felmérése szerint az unióban a magyar válaszadók voltak azok, akik a leginkább - az uniós 81 százalékos átlaghoz képest 90 százalékot meghaladóan - érezték úgy, hogy a jövedelmi különbségek túlságosan nagyok. 87 százalékuk szerint a kormánynak többet kellene tennie a jövedelemkülönbségek csökkentés érdekében.

Az 58 százalékos uniós átlaghoz képest a magyarok 39 százaléka látta úgy, hogy Európa-szerte egyenlő esélyeik vannak a boldogulásra és 71 százalékuk vallotta boldognak magát. Amíg az unió többi országából a válaszadók átlagban kevesebb, mint fele, 46 százaléka vélekedett úgy, hogy a boldogulás feltételei egyenlőbbé váltak a 30 évvel ezelőtti helyzethez képest, Magyarországon az emberek 35 százaléka gondolta így - derült ki az uniós bizottság felméréséből.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk