kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

3 dolog, amiről senki nem gondolná, hogy 5 ezer forintért megkaphatja

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint, idén júniusban a bruttó átlagkereset 297,3 ezer forint volt, 14,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. Az idei év első hat hónapjában pedig a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5%-kal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest. Az átlagbérek tehát jelentősen emelkednek az idén, mégis fölmerülhet a kérdés, hogy mire elég 5 ezer forint, ha valakinek például csak ennyivel nő a havi jövedelme. Az tény, hogy egy családi mozizásra vagy egy közös ebédre nem biztos, hogy futja ebből.

11 milliós nyugdíj

Szinte már a vízcsapból is az folyik, hogy az állami nyugdíjrendszer enyhén szólva sem rózsás kilátásai miatt, mindenkinek ajánlott egyénileg is félretenni idősebb korára. Főként, hogy a nyugdíjcélú öngondoskodási megoldásokat az állam is évi 20 százalékos adójóváírással - együttesen akár több százezer forinttal - támogatja.

Fontos tudni, hogy minél korábban kezdi el valaki a spórolást, annál kisebb havi összeget kell kigazdálkodnia ahhoz, hogy elérje a megtakarítási célját. Ha például egy 30 éves ember nyugdíjbiztosítást választ, és akár csak havi 5 ezer forintot félretesz, akkor - évi 6%-os hozammal és 3%-os értékkövetéssel számolva - a nyugdíjkorhatár
elérésekor 11,3 milliót is felvehet - hívja fel a figyelmet a Vienna Life Biztosító.

Azonban még egy 40 évesnek sem kell lemondania a 8 számjegyű vagyonról: havi 10 ezer forintot megtakarítva ő is 10 millió forint körüli összeghez juthat nyugdíjasként.

A lényeg az, hogy bármilyen korban vagyunk is, nem szabad veszni hagyni a 20%-os állami támogatást, hiszen ezzel már néhány év alatt is milliókat gyűjthetünk össze.

Nyugati színvonalú egészségügyi ellátás


Szinte naponta jelennek meg hírek az állami egészségügy problémáiról, így nem meglepő, hogy több hazai kutatás szerint a dolgozók az egészségük megőrzését támogató béren kívüli juttatásokat kedvelik a leginkább. Mégis kevesen tudják, hogy a magánellátások - általában igen magas - költségeinek fedezésére már itthon is elérhetőek egészségbiztosítások. Ezek díját a biztosított havonta fizetheti, baj (azaz egészségügyi panasz) esetén pedig a biztosítója megszervezi és kifizeti számára a szükséges kivizsgálást, konzultációt és beavatkozást.

Havi nagyjából 5 ezer forintért már elérhető olyan csoportos egészségbiztosítás, amely fedezi az orvosi call center, a szűrővizsgálatok, a diagnosztikai vizsgálatok (például a PET-CT, a CT és az MR), illetve a járóbeteg- szakellátás díjait is. Ráadásul a cégek adó- és járulékmentes juttatásként (a cafeteria keretében is) adhatják alkalmazottaik számára az egészségbiztosítást - emeli ki a Vienna Life Biztosító.


Anyagi biztonság az egész családnak



Bizonyára sokak számára meglepő, de a Központi Statisztikai Hivatal 2015-ös adatai szerint, otthoni balesetekben több mint kétszer annyian halnak meg (2015-ben 1759-en), mint a közúti közlekedési, a vasúti, a vízi és a légi balesetek során összesen.

Hazánkban évente közel 690 ezer orvosi ellátást igénylő baleset történik, amelyek gyakran súlyos anyagi veszteséggel járnak, hiszen egy baleset miatt tartósan kieshetünk a munkából, esetleg az egészségügyi ellátás vagy a rehabilitáció során adódhatnak extra kiadásaink. Van azonban olyan balesetbiztosítás, amely az egész családra (akár 10 főre is)
megköthető, s több százezer forintos, vagy akár milliós nagyságrendű összegeket is fizet baleseti halál, maradandó egészségkárosodás, műtét vagy égési sérülés esetén.

Egy ilyen biztosítás például egy 8 tagú család - a szülők, a nagyszülők és a gyerekek - számára havi 5 ezer forintért elérhető, így egyszerre gondoskodhatunk akár házastársunk, gyermekeink és szüleink biztonságáról - jegyzi meg a Vienna Life Biztosító.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk