kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Storytelling coaching - 2 napos kurzus coachoknak, trénereknek

Coach-ként gyakran érezhetjük úgy, hogy az ügyfél, dilemmája, problémája, célja nehezen tör a felszínre, nem igazán tudatosul a felismerés szintjén. Ez a folyamatban egy elakadásként jelentkezik, amikor a verbális szinten, már nem feltétlenül elég a megfelelő kérdezéstechnika, a rávezető kommunikáció. Mint amikor egy elkerített résznek nem találjuk a bejáratát, csak megyünk rajta körbe-körbe, de mindenütt csak a kerítést látjuk.

A coaching fejlesztési folyamatában ma már számos irányzat közül választhatjuk ki a hozzánk legközelebb álló és az adott helyzetnek megfelelő módszereket.

A Storytelling coaching módszer egy olyan eszköz lehet a kezünkben, mely a történetek feldolgozásán keresztül láttatja mind coachee, mind a coach számára a felismerhető erőforrásokat, megoldásokat, utakat.

A történetek a coaching során számos funkcióval gazdagíthatják a fejlesztés folyamatát.

A modellfunkciónak köszönhetően a konfliktushelyzetek és megoldási lehetőségek, rugalmasan sokféleképpen értelmezhetővé válnak, lehetőséget kapunk a próbacselekvésre gondolatainkban, érzelmeinkben.

A történetek közvetítő funkciója segíthet az eredeti mechanizmusokat, alapmintákat időlegesen feladni. A történet által szupervizorrá válik a coachee is, külső szemlélővé válik így a coach-al együtt beszélhetik meg a történetbe ágyazott problémákat.

A raktárhatásnak köszönhetően a képszerű történetek könnyen megjegyezhetők és felidézhetők, tartósak.


Ellenminta funkció

működtetésével a coachee elfogadhatja, de el is utasíthatja a történetben kínált megoldásokat. Többértelmű információkat tartalmazó történet esetén segít a tovább lépésben, hogy mit lehet elfogadni belőle és mit nem.

A storytelling coaching hatékonysága többek között abban rejlik, hogy

  • a nyelvi gondolkodás mellett aktiválja a képi gondolkodást, a képzeleti munkát, a kreativitást, ösztönzi a másfajta nézőpontok, újszerű megoldások kipróbálását.
  • a gondolkodás a racionális megismerés mellett fejlődik az érzelmi intelligencia és az intuitív megismerési funkció, láthatóvá válnak figyelmünk tudattalan takarásában lévő elemei.
  • a történetek modell- és tükörfunkciói támogatják az alaposabb ön- és társismereti folyamatokat, a belső erőforrások, lehetőségek eredményesebb feltárását.


A most ajánlott Storytelling coaching kurzus során a több ezer éven keresztül bizonyító történetmesélés, -elemzés hatékonyságát, alkalmazható funkcióit, egyes eszközformáit ismerhetik meg a résztvevők.

A csoportmunka-, tréning jellegű képzés a módszer elmélete mellett, gyakorlati feldolgozással is megalapozza a történetelemzéssel támogatott megismerés témáját.

A kurzus lehetőséget kínál napjaink modern történeteinek alkalmazási lehetőségeire is, de saját történeteink, képzeletünk is projektív felületet képeznek belső erőforrásaink feltárására.

Az alapvetően eszköz-központú képzés célja, hogy az „érzékszervek” élesítésével alkalmazzanak a résztvevők, tevékenykedtetésen alapuló eszközformákat. A képzés része a kreatív, zenés, vizuális ábrázoló, konstrukciós feladatok hatékonyságot növelő alkalmazása is.

Információk / jelentkezés:

Várok szeretettel minden olyan kollégát, aki:

  • gyakorló coach-ként egy új hatékony módszertani eszközt szeretne megismerni

  • trénerként szívesen alkalmaznának történeteket, meséket a gyakorlatok kontextus építéséhez



A képzés időpontja:


2016. december 1. 9:00-17:00
2016. december 2. 9:00-17:00

Helye

: Serendo Tréningcentrum, Moreno terem, Budapest, (XI.kerület) Bartók Béla út 9. fsz. 4.

A képzés díja

: 105 000 Ft/fő
A képzés első nyolc jelentkezője árkedvezményben részesül, számukra a képzés díja 77 000 Ft/fő.


További információ/jelentkezés:




Erdei Sándor



Telefon

: 06 20 382 2716

E-mail

: [email protected]

Blog

: www.filmescoaching.blogspot.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk

Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni?

Abba a korba értünk, ahol a szervezetek folyamatos mozgásban vannak, szinte nincs olyan pillanat az életükben, amit nyugvópontnak tekinthetünk.... Teljes cikk