Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Letették a Siemens turbinalapátgyár bővítésének alapkövét Budapesten

A Siemens a budapesti Power and Gas üzem telephelyén mintegy 10 milliárd forint beruházással bővíti gáz- és gőzturbinalapát-gyárát - írja az MTI.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az épület alapkőletételi ünnepségén hangsúlyozta, hogy a Siemens újabb csúcstechnológiás beruházásának helyszínéül választotta Magyarországot, a cég 10 milliárd forint befektetéssel a jelenlegi gyártóterületet 2500 négyzetméterrel bővíti, 10 ezer négyzetméteres új gyártócsarnokot épít, ezzel 150 új műszaki szakembernek nyílik új álláshely.

A beruházás jelentőségét növeli, hogy a világ energiaipara változik, részben a megújuló energia, részben a nukleáris energia jelentősége növekszik. A Siemens ezen erőművi beruházásoknak egyik vezető globális vállalata, a budapesti beruházással Magyarország újabb iparágban kerül a világ élvonalába.

A nemzetközi vállalatok között óriási küzdelem folyik a technológiai fejlesztésben, az országok pedig versenyeznek az új ipari korszakra áttérésben zászlóshajót jelentő nagyvállalatok kutatás-fejlesztésre, innovációra alapuló beruházásaiért, amelyek versenyképes fizetést adó munkahelyeket hoznak létre, magasabb hozzáadott értéket képviselnek - emelte ki a miniszter.

Magyarország ezeknek a vállalatoknak szövetséget ajánlott, ennek keretében a magyar kormány Európa legkedvezőbb befektetési környezetét alakította ki.

"Az elmúlt időszak nagy nemzetközi vállalatainak beruházási döntései bizonyítják, ennek a szövetségnek megajánlása helyes döntés volt." - jelentette ki a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: Németország és a Siemens is Magyarország stratégiai partnere, a német cég 3 ezer embernek ad Magyarországon munkát. A budapesti beruházás a magyar-német gazdasági kapcsolatokat tovább erősíti, az idén az első negyedévi adatok alapján a tavalyi rekordévet a két ország gazdasági forgalmában 10 százalékkal sikerült növelni.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen kiemelte, hogy a cég magyarországi sikereiben a folytonosság, az innováció és a szakértelem fontos szerepet játszik. Elmondta, hogy a magas minőségi munkát jelentő turbinalapátok gyártásához 50 magyar munkatársuk a berlini gyárban tanul, hozzájuk további 9 kolléga csatlakozik.

Goszták Árpád, a Siemens Zrt. Power and Gas budapesti üzemének gazdasági vezetője elmondta, hogy a kivitelezési munkákat magyar kisvállalkozásokra bízták, mert a tenderen kedvezőbb ajánlatot adtak.

A Siemens Zrt. tájékoztatása szerint a Power and Gas budapesti üzemében 2019-ben kezdődik az új termékek gyártása.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk