Megjelent: 6 éve

A kreativitás és innováció stratégiai szerepe

A Coaching Határok Nélkül (CHN) 7. évadjának novemberi workshopján David J. Hall, az Ideas Centre Group alapítója és vezetője megmutatta a különbséget két világ közt: ami éppen van és ami lehetséges. Az előadó coach, a kreativitás és innováció szakértője.

Kreativitás és innováció. Két sokat használt jellemző, elvárás, kompetencia. Az innováció manapság majd minden nagyvállalat értékei közt szerepel. De vajon tudja is minden vállalat és annak minden kollégája, hogy mit is jelent az innováció, és mi köze a kreativitáshoz? Ez a két fogalom kéz a kézben jár, sőt, olyanok akár egy ikerpár. Kreativitás nélkül nincs innováció, a kreativitás az innováció alapja, mégis sokszor próbálják leválasztani egyiket a másikról. Az innovációt szeretjük, igen, gyere és csináld, de a rózsaszín, cukormázzal bevont kreativitást kérjük inkább hagyd otthon. Légy innovatív, mert az profitot hoz, de kreatív inkább ne, mert az azt jelenti, hogy kezelhetetlen vagy, egoista, egy csapongó őrült, aki folyamatosan a fellegekben jár. Pedig ez messze áll az igazságtól.
David J. HallDavid J. Hall: Új mintákat kell rajzolnunk, új ösvényeket kialakítani az agyban

A kreativitás fejleszthető készség



Minden ember képes rá, mindenki tud kreatív lenni. Van, akinek jobb érzéke van hozzá, vagy jobban használja, és van, akinek több erőfeszítést kell tennie és többet gyakorolnia. Az üzleti világban a kreativitás nem elsősorban a művészi érzéket jelenti, itt a kreativitás az új és hasznos ötletek generálásának folyamata, az innováció pedig ezen ötletek megvalósítása: értékteremtés a kreatív folyamat eredményeként.

A kreativitás - és ezáltal az innováció is - különféle technikák és eszközök segítségével előhozható, serkenthető. A kulcs az agyunkban rejlik. Meg kell tanulnunk másképp használni, felülírni az eddig bevésődött mintákat és egyre több és több új mintát létrehozni. A kreativitás otthona a jobb agyféltekében van. Míg bal agyféltekénk a racionális, lineáris, logikus és objektív, a jobb agyféltekénk a csavaros, csapongó, játékos, absztrakt és naiv. Egy, a David J. Hall által említett statisztika szerint négyéves korban a gyermekek kreativitás szintje 98%-on van, ez valójában a zseni szint. Tíz évesen már csak 34%, 17 évesen pedig 11%. Hogy miért csökken ilyen drasztikusan? A tanult mintázatok miatt.

Sir Ken Robinson TED előadásaiban elmagyarázza ennek a folyamatát. Már az óvodában elkezdjük kinevelni a kreativitást a kicsikből, az oktatás pedig szinte kizárólag a bal agyféltekére koncentrál. A tanult úton kell eljutni az egyetlen helyes megoldáshoz és szorgalmasan visszamondani a tankönyvből, hogy mit gondolt a költő. A másként gondolkodást, az alternatív, kreatív utakat nem hogy nem jutalmazzák, de egyenesen büntetik, ahogy a hibát, hibázást is. Ezek a minták térképként ívódnak a fejünkbe: egyetlen helyes megoldás lehetséges, az egyik nyer, a másik veszít. Mintha más lehetőség nem is létezne.

Minden az agyra vezethető vissza



A CHN workshop-ján David J. Hall rengeteg olyan példát hozott, ahol a bal agyfélteke által vezérelt környezetben, a kreativitás iránti kezdeti totális ellenálláson átjutva zseniális, komoly profitot hozó innovációk születtek. Például, ahol egy nagyon nívós nagyvállalat teljes felsővezetése szuperhősöknek öltözve, és azok erejét magukra öltve fordították át az új, de hasztalan ötleteiket újító és hasznos megoldásokká, melyek minden addigi sikerükön túlíveltek.

A szakértő szerint nehéz arra koncentrálnunk, ami lehetne, ami lehetséges. Még meglátnunk is nehéz, mert az agyunk másképp van kalibrálva. Az agyunk fordítva látja a világot, a visszájáról nézi a képet, a visszapillantó tükröt bámulva próbálja vezetni az autót. Így nőttünk fel, erre lettünk kondicionálva. A bevált mintákon túli világ veszélyes, bizonytalan, fenyegető, az agyunk pedig mindent megtesz, hogy távol tartson bennünket a veszélytől. Így a négyéves gyermek játékosságára és naiv kreativitására felnőtt korra rátelepednek a mentális blokkok, melyek eleve megakadályozzák a korábbi őrült ötletek születését. Ahhoz, hogy visszataláljunk a kreatív problémamegoldáshoz, ezeken a mentális blokkokon kell áttörnünk magunkat. Új mintákat kell rajzolnunk, új ösvényeket kialakítani az agyban, melyek idővel sztrádákká, új szokásokká, új térképpé alakulnak.
Egy-két őrült szuperhősös meeting, átlegózott óra, vagy asszociációs kártyajáték után a kollégák óhatatlanul összekacsintanak majd a folyosón

És hogy miért fontos ez egy szervezetben, az üzleti életben? Az innováció miatt. Az innováció érték. Az innováció előny. Az innováció cél és eszköz is egyben. Innováció azonban nincs kreativitás nélkül. A kreativitást pedig elő kell csalogatni. Ez a kreatív facilitátor dolga. Ebbe kaptunk bepillantást David J. Halltól. Egy nagyrészt coach-okból álló célcsoportnak nehéz kilépnie a coach szerepből, a kreatív facilitátor szerep pedig éppen ezt követeli meg, hiszen pontosan szembe megy azzal, ami egy coach dolga. Persze ez nem csoda, hiszen két külön szakmáról beszélünk.
A coach abban hisz, hogy a válasz az ügyfélben van. A coach nem ad tanácsot, nem kínál konkrét megoldást, a coach kérdez, és a kérdései által hozza ki az ügyfélből a megoldást. Mintha azt mondaná: "Te vagy a megoldás. Benned van a kulcs, már mindent tudsz, csak felszínre kell hoznunk azt a tudást. Bizonyos, hogy benned van, gyere, segítek, hogy megtaláld."

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A kreativitás és innováció stratégiai szerepe
2. oldal - A kreatívitást facilitálni kell
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk

Több mint 50 ezer "akkumulátor szakembert" képeztek ki

Több mint 50.000 munkavállaló számára fejeződött be az a szakképzés, amelyen a résztvevők a gyorsan fejlődő akkumulátoripari értékláncban... Teljes cikk