kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 6 éve

Tudatosabbak lettek a vezetők az elmúlt 5 évben

A tréning és a coaching alkalmazásának kombinációja erősíti a vezetőkben az erősségfókuszt, vagyis ebből az irányból is nyújthatnak támogatást a szervezetek a vezetőiknek. A Tudatos Vezetés kutatás elemzői hangsúlyozták, hogy nem attól fognak leginkább fejlődni a munkatársak, ha a teljesítményértékelés hatására a gyengeségeit kezdik tákolni, reszelgetni. A kutatás szerint azok a vezetők, akik tréningben, coachingban részesültek, nagyobb arányban összpontosítanak a kollégáik erősségeinek fejlesztésére.

A 2017-es Tudatos Vezetés kutatás eredményei és összehasonlító elemzése áprilisban jelent meg ezzel a címmel: „Hogyan változott a hazai vezetők tudatossága az elmúlt 5 évben?”. Az adatgyűjtést és elemzést a Tudatosvezetés.hu és a Menedzsmentor csapata végezte. Lényegében 2012-ben végzett kutatásukat megismételve arra kereték a választ, mi változott 5 év alatt a vezetésfejlesztés területén. Cservenyák Tamás, a felmérésben dolgozó Tudatosvezetés.hu szakembere egy pódiumbeszélgetésen foglalta össze a felmérés során szerzett tapasztalatokat Deák Zsolttal, a Captain áprilisi üzleti reggelijének házigazdájával.

Természetesen a felmérést végzők szakmájukból adódóan elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire csinálják a vezetők, amit a fejlesztésükkel próbálkozók tanítanak nekik.

Néhány fontos megállapítás

„Érdekes, hogy a hasonló minta alapján - 300 körüli adatközlő, akik legalább 10 éve vezetők, 42 éves átlagéletkorral -, kísértetiesen egyforma eredményt kaptunk. Fontos kiemelni, hogy a két adatsor összehasonlítható, és nagyobb biztonsággal fogalmaztuk meg állításainkat úgy, ha 5 éve és most is statisztika és elemzések vannak mögöttük” - mondta Cservenyák Tamás.

Ugyanazt a 16 állítást vizsgáltak meg 2012-ben és 2017-ben, majd az eredményeket összesítve megállapították, hogy a vezetői gyakorlatnál 18 százalékpontos fejlődés van, ennyivel többen értettek egyet a 16 állítással 2017-ben, 6-36% közötti szórással, vagyis nagy volt az elmozdulás, de nem volt egységes. (A 16 állítással kertes írásunkban foglalkozunk.)

A válaszadók feletteseinél valamivel kisebb, de hasonló nagyságrendű fejlődésről tanúskodnak az eredmények. Úgy tűnik, hogy a vezetői tudatosság az elmúlt 5 évben kedvező irányba mozdult.

16 vezetői viselkedésformát választottak ki, melyekkel felmértek olyan alap dolgokat, mint hogy például milyen célokat tűznek ki a munkatársaikkal, rendszeresen kérnek-e visszajelzést tőlük. A kérdőíves - nem reprezentatív - minta alapján kiderült, hogy 2012-ben csak a megkérdezettek mintegy fele ért egyet e vezetői viselkedésformák alkalmazásával, és a harmaduk nem nagyon műveli ezeket, érdekes módon sem ők maguk (mármint a megkérdezettek), és állításuk szerint a vezetőik sem. Legalábbis a nagy részük nem. „A legkevesebben, 23%-uk válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy tudatosan segített fejlesztési tervet meghatározni a munkatársainak, vagyis 77%-uk nem vette a fáradságot, hogy leüljön egy évben egyszer beszélgetni a kollégáival, hogy miben és hogyan lehetne előrelépni.” - mondta Cservenyák Tamás.

A vállalatok által alkalmazott vezetőfejlesztő és visszajelző tevékenységek az öt évvel ezelőtti arányokhoz képest csökkentek vagy stagnáltak. Az egyetlen kivétel a coaching, ahol növekedés van, leginkább a magyar cégeknél, valamint a kis- és közepes méretű vállalatoknál. A pozitív változás tehát nem a támogatás mennyiségének növekedésével van összefüggésben. Az elképzelhető viszont, hogy annak minősége javult.
Cservenyák Tamás: A teljesítményértékelési segédanyagokban nem a gyengeségek elemzésére és korrigálására, hanem az erősségek fejlesztésére kellene helyezni a hangsúlyt

36%-ról 60%-ra emelkedett azoknak a válaszadóknak az aránya, akik többször is fordítottak időt a saját vezetői fejlődésükre. Könnyen lehet, hogy a gyakorlatok alkalmazásánál mért növekedés azzal magyarázható, hogy egyszerűen többen vették a fáradságot a tudatos vezetői tanulásra. Akár a vállalati eszközöktől függetlenül is, saját kezdeményezésre.

Attól, hogy valaki régebben van vezetői pozícióban, egyáltalán nem következik, hogy tudatosabban végezné a vezetői munkáját. Ezt mindkét felmérés megerősítette.

Az idegen nyelvet tárgyalóképes szinten beszélő vezetőkre valamivel jellemzőbb a vizsgált gyakorlatok közel felének alkalmazása. A különbség 10-20 százalékpont.

A vezetők vezetőinél, azaz a felsőbb szintű menedzsereknél kis mértékben ugyan, de elterjedtebb a vizsgált gyakorlatok többsége.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Tudatosabbak lettek a vezetők az elmúlt 5 évben
2. oldal - Személyre szabottan kell segíteni
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk