Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Alkotmányban rögzítenék a maximális nyugdíjkorhatárt Szlovákiában

Az alkotmányban rögzítenék és előreláthatóan 65 évben szabnák meg a maximális nyugdíjkorhatárt Szlovákiában, az erről szóló törvény már júniusban a parlament elé kerül - írja az MTI.

A nyugdíjkorhatár jelenleg 62 év és mintegy négy és fél hónap Szlovákiában. A nyugdíjkorhatár a hatályos szabályozás szerint évente változik, ennek mértékét egy erre kialakított szorzó alapján számolják ki, a mindenkori átlagéletkor figyelembevételével. Ennek a rendszernek a néhány évvel ezelőtti bevezetése óta a nyugdíjkorhatár évente valamivel több, mint két hónappal emelkedik. Ez a rendszer nem tartalmaz kitételt arra vonatkozóan, hogy meddig emelkedhet a nyugdíjkorhatár. A nyugdíjkorhatár változtatásának ezt a módját még az előző kormányzati ciklusban, Robert Fico második kabinetjének idején vezették be.

Azzal, hogy maximális felső határt kellene szabni a nyugdíjaskor emelkedésének, Szlovákiában először a szakszervezetek álltak elő tavaly ősszel. A követelést később az Irány tavaly októberi kongresszusán már célkitűzésként fogalmazták meg, s a tervet mostanra öntötték kézzelfogható formába.

"Nem hagyhatjuk, hogy az emberek halálukig dolgozzanak" - szögezte le a módosítást indokolva pénteken Robert Fico, aki a kormányfői posztról márciusban történt kényszerű távozása után megmaradt pártjának élén. Kifejtette: a tervezetben szereplő 65 éves korhatár még nem végleges, elképzelhető, hogy olyan változatot hagynak majd jóvá, amelyben a gyermeket nevelő nőknél a nyugdíjkorhatárt ennél alacsonyabban határoznák meg.

Az alkotmány módosítására háromötödös többségre - több, mint 90 szavazatra - van szükség a 150 fős szlovák parlamentben. A törvényhozásban a kormánykoalíció 78 képviselői mandátumot tudhat a magáénak, így a javaslat jóváhagyására ellenzéki voksokra is szüksége lesz.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek