kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Fontos cafeteria határidő közeleg

Ha egy munkáltató tavaly adott lakáshitel támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2018. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig) kell összegyűjteni az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt. A munkatársaknak akkor is át kell adniuk a szükséges dokumentumokat a juttató cégnek, ha közben esetleg már megszűnt a munkaviszonyuk - írja a CafeteriaTrend.

Amennyiben egy munkáltató kiszervezte egy hitelintézetnek az adómentesség több kritériumának ellenőrzését, úgy a cég majd ezekről egy hitelintézeti igazolást kap. Ha önállóan végezte ezt a feladatot a munkaadó, akkor nála kell, hogy meglegyen minden kritérium rendeletnek megfelelő dokumentációja, igazolása.

Bár a juttatást szabályozó rendelet szerint a 2017-es lakáshitel támogatáshoz kapcsolódó dokumentáció utólag is begyűjthető szabályosan a fenti határidőig, de Fata László cafeteria szakértő szerint hasznosabb, ha előre - akár a juttatás kiadása előtt összegyűjtik ezen dokumentumok nagy részét a cégek, így nem a következő évben kell szembesülni az adófizetési kötelezettséggel. Fájó lehet ugyanis a munkáltatónak és a munkavállalónak is, ha a 2017-es juttatásról 2018 tavaszán derül ki, hogy mégis adózni kell utána. Ha a kapott összeg egy része vagy egésze nem felel meg az adómentesség feltételeinek, akkor bizony ezen összeg 20 százalékkal növelt értéke után kell jövedelemként adózni - emlékeztet Fata László.

Mit kell tenni a begyűjtött dokumentumokkal, igazolásokkal?
Ha minden dokumentumunk megfelelően beérkezett és ezek alapján adómentes a tavalyi támogatás, akkor csak annyi a cégek dolga, hogy lefűzzék és megőrizzék ezeket. Külön "adóbevallást", bejelentést ilyenkor nem kell erről készíteni a NAV felé. A szükséges adatszolgáltatást a tavalyi lakáshitel támogatásról pedig megfelelő folyósítás esetén a juttatást indító céges bankok már elvégezték 2018. január 31-ig.

Amennyiben május 31-ig az adómentesnek szánt lakáshitel támogatásról vagy ennek egy részéről a beérkezett vagy éppen a hiányzó dokumentumok alapján kiderül, hogy nem felelnek meg az erre vonatkozó rendeletnek, akkor jelentkezik majd az adófizetési kötelezettség.
A nem adómentes összeg 20 százalékkal növelt értéke után kell május hónapra vonatkozóan június elején jövedelemként bevallani és megfizetni az adót.

CafeteriaTrend
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk