kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A munkáltatók többet fizettek be önkéntes nyugdíjpénztárakba 2018-ban

Az elmúlt évben az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (Pénztárszövetség) együttműködő pénztáraknál soha nem látott szintre emelkedett az egyéni befizetések összege, az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjai 2018-ban összesen több mint 70 milliárd forintot fizettek be, ami 12 százalékos emelkedés éves szinten, az egészségpénztárakba pedig közel 30 milliárd forintot fizettek be a tagok, 17 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - írja az MTI.

Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az elért rekord újból megerősítette, hogy a tagok bíznak a pénztárakban, az elért eredmények az öngondoskodás felértékelődését is bizonyítják.

Hozzáfűzte: a Pénztárszövetség összegzése szerint kedvező, hogy a munkáltatók az egy évvel korábbinál 15 százalékkal többet fizettek be az önkéntes nyugdíjpénztárakba, összesen 43,5 milliárd forintot utaltak át. Az egészségpénztáraknál azonban 2,3 százalékkal csökkentek a munkáltatói befizetések, 17,8 milliárd forintra.

Kravalik Gábor elmondta: az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a tagdíjbefizetések tavaly 13 százalékkal 114 milliárd forintra emelkedtek. A tagok összesített vagyona 2018 végén 1344 milliárd forintot tett ki, ami 1,2 százalékos emelkedés. Jelezte: az egy tagra jutó átlagos vagyon 1,2 százalékkal 1,23 millió forintra nőtt, ami ötéves összevetésben 48 százalékos emelkedés.

A Pénztárszövetség elnöke a korábbi évektől elmaradó vagyonnövekedést azzal magyarázta, hogy a kedvezőtlen befektetési környezet kihatott a pénztári befektetésekre, tavaly emiatt mindössze egyetlen negyedév mutatott pozitív hozamot.

Kravalik Gábor kifejtette: a Pénztárszövetséggel partnerségben működő egészségpénztárak összesített eredményei is kedvezőek, az együttes tagdíjbevételük tavaly 17 százalékkal közel 48 milliárd forintra emelkedett, a vagyonuk pedig 3 százalékkal 57,7 milliárd forintra nőtt. Elmondta: az egészségpénztárak főleg a tagok egészségmegőrzését szolgálják, így nem elsősorban a vagyonnövekedés mutatja a teljesítményt, hanem az, hogy hány alkalommal és mekkora összegben fizették a tagok által igénybe vett szolgáltatásokat. Ebben a tekintetben az elmúlt év igen jól alakult, a pénztárak mintegy 9 millió alkalommal finanszírozták a tagok által igénybe vett szolgáltatásokat, 46 százalékkal többször, mint 2017-ben.

Az elnök jelezte: az egészségpénztári tagok megtakarításaiból kifizetett összeg meghaladta a 46 milliárd forintot, ami egy év alatt 28 százalékos növekedés. A pénztártagok alkalmanként átlagosan több mint 5100 forintért vettek igénybe pénztári szolgáltatásokat - tette hozzá.

A Pénztárszövetség elnöke rámutatott: a tavalyi mutatókból látható, hogy az egészségpénztárak kiemelten fontos szerepet kapnak a tagok egészségének megőrzésében és az élethelyzetüknek megfelelő megoldások nyújtásában. Az egészségpénztárak népszerűségét jelzi az is, hogy például a gyermekekkel kapcsolatos támogatások igénybevétele 76 százalékkal emelkedett.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk