kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Kilépett az MSZP-ből Szanyi Tibor

Megszüntette MSZP-tagságát Szanyi Tibor. A párt volt alelnöke és európai parlamenti (EP-) képviselője döntését hétfőn azzal indokolta: az MSZP nem eléggé baloldali és jelenleg nincs is rendszerkritikus baloldali párt a magyar politikai palettán, ennek az űrnek a betöltésével kíván foglalkozni.

A politikus - aki Twitter-oldalán jelentette be kilépését - az MTI-nek úgy nyilatkozott, fél éve érleli magában a döntést, amelynek nincs köze a nyáron ellene indult fegyelmi eljáráshoz.

Szanyi Tibor kilépése okai között említette, hogy hiányérzetként jelentkezett nála, hogy nem tudta az MSZP-t rávenni a rendszerkritikus gondolkodásra.

Hozzátette: a világ változik, "nyakra-főre" alakulnak az országban a baloldali műhelyek, amelyek közös jellemzője a rendszerkritikusság mellett a klímavédelem. A feladat az, hogy ezeket a csoportokat egy közösséggé formálják - mondta. Jövőre vonatkozó terveiről azt mondta, 1998 óta politizál, és most már "így marad".

Szanyi Tibor közölte, a nyáron általa alapított mozgalomból, az Igenből szerinte nem lesz párt, de azt el tudja képzelni, hogy egyes tagok más mozgalmak tagjaival közös platformot találnak.

Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága júliusban hívta vissza alelnöki tisztségéből Szanyi Tibort, aki miután nem szerzett mandátumot májusban az MSZP-Párbeszéd EP-listájáról, többször is élesen bírálta a pártvezetést nyilvánosan, illetve nyilvánosságra került levelében.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk