kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Újabb miniszterről derült ki, hogy nem vállal szerepet az új kormányban

Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter is lemond posztjáról, nem akar újabb négy évig miniszter lenni, inkább pártjának munkáját erősítené. Az utódja már megvan, hamarosan nyilvánosságra hozzák. A tárcához új feladatok kerülnek a jövőben - írja a kormányközeli Magyar Idők.

"Miniszterelnök úrral a napokban egyeztettünk az új kormányzati struktúráról, felkért arra, hogy a következő időszakban is lássam el az agrártárca vezetését....megköszönve a bizalmat, jeleztem, hogy az előttünk álló években a Fidesz-frakció munkáját szeretném segíteni. Miniszterelnök úr elfogadta a döntésemet - nyilatkozta a lapnak.

Fazekas már tudja ki lesz az új miniszter, szívesen segíti majd az ő munkáját. De hogy ki lesz az a személy, azt még nem árulhatja el. Szerinte sok feladat vár utódjára, például a mezőgazdasági dolgozók bérének rendezése, ami még mindig alacsony. Szükség lenne az agrárképzések fejlesztésére is. El kell juttatni a legkorszerűbb termelési eszközöket és módszereket a magyar gazdákhoz.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk