kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Minimálbért ígér a közmunkásoknak a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülve a minimálbér szintjére emeli a közmunkások fizetését - írja az MTI.

images

Varju László keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterre hivatkozott, aki korábban azt mondta, hogy a minimálbér és a közmunkások bére közötti különbség arra fogja ösztönözni a közmunkásokat, hogy a versenyszektor irányába mozduljanak el. A független képviselő szerint azonban a közmunka jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy visszavezesse az embereket a munkaerőpiacra.

A sajtótájékoztatón részt vett Zaveczki Tibor, a párt borsodi képviselőjelöltje, aki azt mondta, hogy a közmunkával a kormány olcsó munkaerőt akar biztosítani, miközben politikai függőségben tartja az embereket. A volt közmunkás saját példájára hivatkozva közölte: miután 2014-ban a DK, az MSZP, az Együtt és a Szolidaritás jelöltjeként elindult a miskolci önkormányzati választáson, az őt közmunkásként foglalkoztató önkormányzat megvált tőle.

Kutatások bizonyítják, hogy egy településen minél nagyobb a közfoglalkoztatottak aránya, annál nagyobb a kormány szavazóbázisa - jelentette ki.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk