Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Nyugdíjas szövetkezet alakul Ózdon

Borsod-Abaúj-Zemplén megye élen jár a nyugdíjas szövetkezetek megalakításában, Miskolcon az elsők közt jött létre ilyen, most pedig Ózdon is alakul nyugdíjas szövetkezet - írja az MTI.

images

images

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott kifejtette: az országban több mint kétmillió nyugdíjas él, és mindazok, akik újfent éreznek magukban erőt, affinitást, hogy dolgozzanak, a nyugdíjas szövetkezetek révén ismét munkába állhatnak.

Hozzátette, hogy számukra rendkívül kedvező feltételeket teremtett a nyugdíjas szövetkezetekről szóló jogszabály, amely szerint a nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót.

A munkaerőpiacon "hiány van", a nyugdíjasok pedig sok élet- és munkatapasztalattal rendelkeznek, amelyet hasznosítani tudnak - jegyezte meg. Ríz Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangoztatta: Ózdon az a paradox helyzet alakult ki, hogy sok cég munkavállalót keres, de emellett jelen van a munkanélküliség is.

Úgy fogalmazott: amely társaságok munkavállalót keresnek, azok tapasztalathoz, tudáshoz ragaszkodnak, és nagyon sok olyan fiatal nyugdíjas van, aki az aktív életét folytatná, mindkét fél számára jó lehetőség a nyugdíjas szövetkezet. "Itt Ózd térségében meg kívánjuk becsülni nyugdíjasainkat, fontos számunkra, hogy elégedettek legyenek" - tette hozzá.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk