Megjelent: 6 éve

Átalakítják a munkaügyi központok működését

A megváltozott piaci körülmények miatt átalakítják a munkaügyi központok foglalkoztatási osztályainak működését, a pilot-program célja, hogy a következő 1-1,5 évben közel 50 ezer embert vezessenek vissza az elsődleges munkaerőpiacra - írja az MTI.

images

A programban az álláskeresők segítséget kapnak önéletrajzuk megírásában, képességeik meghatározásában. Ezáltal a foglalkoztatási osztályok munkatársai az álláskeresőket végzettségük, illetve készségeik és képességeik alapján tudják kapcsolatba hozni a számukra megfelelő munkáltatóval.
Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, hogy a rendszer átalakítását a pilot-program keretében először csak Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú Bihar megyében indították el, a későbbiekben terjesztik ki az egész országra.

Bodó Sándor, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szólt arról is, hogy főként a határ mentén, mint például Hajdú Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Baranya és Zala megyében vannak még jelentős munkaerő-tartalékok.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk