kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A nyugdíjbiztosításoknál a december a szerződési csúcsidőszak az adójóváírások miatt

Az Union Biztosító becslése szerint az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma az idei év végére elérheti a 250 ezret, ez azt jelenti, hogy 2016 év végéhez képest harmadával többen vennék igénybe ezt a már közel négy éve elérhető termékkört. Az idén végzett egyik kutatásuk azt mutatta: a megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy a nyugdíja kevesebb mint felét teszi majd ki a fizetésének. Minden harmadik ember azt várja, hogy a megélhetése biztosítása érdekében nyugdíjasként is dolgoznia kell majd - írja az MTI.

Rámutattak: tekintettel arra, hogy a 20 százalékos adójóváírást a tárgyévben történő befizetések után fizetik ki, a következő hetekben akár 15-20 ezer új szerződést is köthetnek.

Az Union szakemberei kitértek arra: a statisztikák szerint a nyugdíjbiztosítások átlagos éves díja mintegy 220 ezer forint, ami évi 44 ezer forint adójóváírásra jogosít. A nyugdíjbiztosítás után járó adókedvezmény maximális igénybevételéhez - ez évi 130 ezer forintot jelent - éves szinten 650 ezer forintos díjat, vagyis havonta átlagosan 54 ezer forintot kell fizetni. Ezt a mértéket azonban a statisztikák szerint az ilyen biztosítást kötőknek csupán néhány százaléka éri el.

A 220 ezer forintos - vagyis havi mintegy 18 ezer forintos - díj is számottevő jövedelmet biztosíthat nyugdíjas korban, feltéve, hogy az ügyfél idejében kezdi a megtakarítást - mutat rá Bóna Katalin, az Union életbiztosítási ügyvezető igazgatója.

Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója felhívta a figyelmet, hogy az adójóváírás megszerzéséhez az idei évre szánt díjnak az év végéig be kell érkeznie a biztosítóhoz. A jóváírás pedig még így sem automatikus, a vonatkozó évi szja-bevallásban be kell jelölni a 2017-es befizetés utáni adójóváírásra az igényt.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk