Megjelent: 17 éve

Sok a kérdőjel a bérek átutalásával kapcsolatban

A versenyszféra munkaadói számára egyelőre nem tisztázott, mit kell tenniük a májusi fizetések utalásánál, kell-e, s ha igen, mit kell kompenzálniuk a dolgozóiknak. A munka törvénykönyve legutóbbi módosítása szerint ugyanis a foglalkoztató nem okozhat pluszköltséget a munkavállalónak azzal, hogy a dolgozó bankszámlájára utalja a havi fizetést - cikkezik a Világgazdaság.

Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ alelnöke szerint a szabály azt is jelentheti, hogy az utalás költségeit nem terhelhetik rá a munkavállalókra, de ez eddig sem volt gyakorlat. Hozzátette azonban, hogy a regula úgy is értelmezhető, hogy a dolgozó bankszámlájának - amelyre a bére érkezik - összes költségét mostantól a cégnek kell állnia. A munkaügyi tárca tájékoztatása szerint az előbbiről van szó.

Az OÉT munkaadói érdekképviseletei azonban egységes jogszabály-értelmezést sürgetnek. A szabályozás kérdőjelei egyértelműen a félreértelmezhetőségből erednek. Ha a munkavállaló a bérfizetés miatt új bankszámlát nyit, akkor a foglalkoztatóknak át kell-e vállalniuk ennek költségét, illetve a meglévő számla vezetési díja is őket terheli-e? Kérdéses az is, hogy a havi javadalmazáshoz kapcsolódóan egyszeri pénzkivétet kell-e finanszírozniuk, vagy többet? Nem tudni, mi történik, ha a dolgozó nem egyszerre veszi fel a számláról a fizetést; ha több alkalommal, akkor a többit is finanszíroznia kell-e a foglalkoztatónak, vagy a felvett összeg arányában szükséges csak kompenzálniuk.

Ha a munkaadónak kell finanszírozni a fizetéshez jutás költségeit, akkor kollektív szerződés hiányában egyenként szükséges a törvény miatt módosítani a munkaszerződéseket. A hozzájárulás mértéke ugyanis attól függ, hogy ki, hol és mennyiért nyitott, illetve vezettet bankszámlát. Az sem világos, milyen jogcímen fizesse ki a munkaadó a dolgozónak a bankszámla-hozzájárulást, hogy ne terhelje azt szja.

A munkaügyi tárca tájékoztatása szerint az új regula értelmezését és gyakorlati alkalmazásának módját hamarosan az OÉT munkajogi bizottságában elemzik - olvasható a Világgazdaságban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk