Megjelent: 7 éve

Mi van a magas bérek mögött?

Egyre jobban összefonódik a HR és a marketing, ez látszik a cégek egyre látványosabb, szokatlanabb toborzási kampányaiból, megszokottól eltérő álláshirdetéseiből. A kereslet és a kínálat egymásra találása így sem mindig könnyű, írja a Napi.hu.

images

Mára megfordult a régi trend a cégeknek kell erőfeszítéseket tenniük a a megfelelő szakemberek megtalálása érdekében, élményt kell nyújtaniuk az álláskeresőknek, derült ki a HVG állásbörzéjén.

A fiatalok egy állással nem ritkán egy-egy évre terveznek, hiszen a váltásokkal a karrierük is gyorsabban haladhat, így a cégeknek jelentősen megnőhetnek a fluktuációval járó költségeik, mondta a lapnak Hajdú Csongor a börze főszervezője.

Ez ellen a munkáltatói márkaépítéssel, kívánatos karrierút felfestésével valamint bérfejlesztéssel igyekeznek fellépni a cégek. Van, ahol a rugalmas munkaidő lehetőségével is kecsegtetnek.

Már nem csak a tapasztalat fontos, ha valaki keresett végzettséggel rendelkező fiatal és alkalmas a munkára, akkor most már nem csak gyakornoki programot ajánlanak neki, hanem jóval több esélye van a főállásra. A kereskedelemben meghirdetett kiemelt boltvezetői fizetésig azonban hosszú út vezet, mert végig kell menni a szamárlétrán. Az Aldinál legalább 3 évig kell az 500 ezer forint feletti bruttóért dolgozni.

Napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk