Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A DK azt kéri kapják meg a tűzoltók a béremelést

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli a kormánytól, hogy kérjen bocsánatot a tűzoltóktól, és tartsa be a nekik tett béremelési ígéreteit - írja az MTI.

images

Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője szerint a kormány a rendőrök és a mentősök után, most a tűzoltókat is átverte a béremelés tekintetében, hiszen a januári fizetésekből kiderült, hogy a kabinet ígéreteivel szemben, lényegében alig kaptak fizetésemelést.

Arató Gergely kiemelte: van olyan hét éve tűzoltóként dolgozó munkavállaló, aki 160 ezer forintot sem keres, miközben heti 51 órát dolgozik.

Hozzátette: a tűzoltók annak ellenére keresnek nagyon keveset, hogy évente több mint 400 órányi túlórát kell ellátniuk. Ez olyan, mintha valakire úgy vonatkozna a "rabszolgatörvény", hogy még többlet pénzt sem kap érte - vélte a DK képviselője, elfogadhatatlannak nevezve, hogy a kormány a tűzoltókat is "rabszolgaként kezeli".

Kijelentette: nem lehet olyan embereknek "hazudozni" a fizetésükről, akik esküben vállalták, hogy az életük kockáztatásával is megvédik az embereket.

Arató Gergely "színtiszta hazugságnak" nevezte azt az állítást, hogy a kormány az elmúlt években 50 százalékkal emelte a katonák, a rendőrök és a tűzoltók bérét. Arra is figyelmeztetett, hogy szakszervezetek szerint már most is emberhiány van a tűzoltóságokon.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk