Megjelent: 4 éve

Elmarad a 350 fős leépítés a Dunaferrnél és megemelik a béreket

Mégsem lesz csoportos leépítés a Dunaferrnél, sőt, a május elsejétől 3,4 százalékos alapbérfejlesztést hajtanak végre.

Váratlanul érte Dunaújvárost a tavaly októberi bejelentés, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 350 fős leépítést tervez. Szerdán kiderült, hogy a vállalat a tervezett 350 fős leépítést visszavonja és 2020 december 31-éig nem jelent be új csoportos létszámleépítést, ezt Molnár László, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője mondta el a HVG-nek.

Ezen felül május elsejétől 3,4 százalékos alapbérfejlesztést hajtanak végre a vállalatnál, ami alanyi jogon az összes dolgozónak jár, júliustól pedig újabb 6,8 százalékos alapbérfejlesztés jön, igaz, a második kört már nem minden dolgozó kapja majd meg. „Majd az adott területek vezetői eldöntik, ki mekkora emelést kaphat” - mondta Molnár. Júliustól a béren felüli juttatások is nőnek majd, méghozzá az átlagos éves bérfejlesztés mértékével. A juttatásokba beleszámít az egészségpénztári és az iskolakezdési támogatás is, a szakszervezeti vezető szerint átlagos mintegy 5,8 százalékos bővülésre számíthatnak a dolgozók.

HVG
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk