kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Az angolok akár szabadnapot is kivennének a foci vb miatt

A Centropy PR cég felmérést készített arról, hogy az angol szurkolók esti meccsnézése mennyire hat ki másnapi munkájukra, vagyis arra, hogy egyáltalán bemennek-e dolgozni - írja a Nemzeti Sport.

Már a nyolcaddöntők zajlanak az idei foci vb-n, ennek kapcsán azt vizsgálták, hogy az angolok munkájára kihat-e az éjszakába nyúló ünneplés. 2000 embert kérdeztek meg: 16 százalékuk gondol arra, hogy betegnek hazudná magát a munkahelyén, 8 százalékuk kivenne egy szabadnapot, 7 százalékuk pedig biztos benne, hogy nem megy be dolgozni a meccs másnapján- írják.

Ebből arra lehet következtetni, hogy 5 millió angol munkavállaló maradt otthon a mérkőzés után. A lap arról is ír, hogy a pub-ok forgalma igencsak megugrott a meccs estéjén (2,8 millió liter sört adtak el), így nem is kell feltétlenül színlelni a rosszullétet.

Nemzeti Sport

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek