kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Csak erősíti a felek közti megállapodást a munkaidőkeret

A rendezett, a munkaadó és munkavállaló között létrejött viszonyrendszert is erősítheti a munkaidőkeretre vonatkozó módosító javaslat - mondta a Magyar Időknek Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

Az érdekképviselet vezetője szerint ha a túlórát kollektív szerződéshez kötik, akkor több munkaadó is elgondolkozhat ezen a megoldáson, mert az kiterjedhet szinte mindenre a jogszabály adta keretek közt. Palkovics Imre itt első sorban a béreket és munkakörülményeket érti -írja a lap.

Hozzátette, hogy egyébként örül annak, hogy a törvény-javaslat beterjesztőjével, Kósa Lajossal történt egyeztetésen sikerült megállapodni, de a hétfőn folytatódó egyeztetéseken még több nyitott kérdést is rendezni kell.

A többi szakszervezettel való egyeztetés pedig lehetővé tette szerinte, hogy egységesen tudjanak a munkavállalók érdekében fellépni. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke emlékeztetett, míg a túlmunkára vonatkozó eredeti javaslat lehetővé tette volna a dolgozók elfogadhatatlan mértékű, akár heti egy nappal több kötelező túlmunkáját, addig a közösen megfogalmazott módosítás már a munkavállalók védelmét is garantálja.

Javaslatuk egyébként az, hogy a 250 óra feletti túlóráztatás lehetőségét kollektív szerződéshez kötnék, A kollektív szerződésben minden, jogszabályba nem ütköző feltételt rögzíteni lehet, akár a keresetekre, akár a munkarendre, a munkafeltételekre vonatkozó irányokat, mindezt a munkaadók és a szakszervezetek egyezsége alapján. Ettől Palkovics Imre szerint erősödik az ágazati és helyi megállapodások szerepe.

Az egyeztetés egyébként szerinte lehetővé tette azt is, hogy más kérdésekben is párbeszéd kezdődjön, ilyenek a korengedményes nyugdíj helyébe lépő intézkedéscsomag vagy a nemek közti bérkülönbségek csökkentését célzó javaslatok.A héten zajló egyeztetések egyértelműen erősítették a szakszervezetek alkupozícióit -tette hozzá a Munkástanácsok elnöke.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk