kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Álláshoz vagy képzéshez juttatnák a fiatal munkanélkülieket

A kormány elindította a 25 év alatti munkanélküliek foglalkoztathatóságát segítő ifjúsági garancia programot az ország hat konvergencia-régiójában, és hamarosan jelentkezhetnek majd a részvételre a közép-magyarországi térségben is az állást kereső fiatalok - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.



Elmondta: a kormány a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós forrásból az első programok egyikeként elindította az ifjúsági garancia programot, erre a célra az Európai Uniótól 2017 végéig a 4 leghátrányosabb helyzetű régió - Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl - 15 milliárd forintot kapott, ehhez az összeghez a magyar kormány még mintegy 200 milliárd forintot tesz, hogy 2020-ig minden régióban működhessen a program.


A tartós munkanélküliekkel kezdik


Az államtitkár ismertette, hogy az ifjúsági garancia program több lépcsőben valósul meg, a tervek szerint 2017 végéig azokat a fiatalokat szólítják meg, akik legalább 6 hónapja, vagy azon túl regisztrált álláskeresők a rendszerben.
Adataik szerint jelenleg Magyarországon 174 ezer fiatal lenne érintett a programban, az induláskor 3 ezer regisztrált fiatalnak ajánlották fel a munkaügyi szervezetek az ifjúsági garancia programba való belépés lehetőségét a hat konvergencia régióban - mondta az államtitkár.


Személyre szabott tervet dolgoznak ki


A megszólított fiatalok levelet kapnak a munkaügyi szervezettől, mindenki számára egyénre szabott tervet dolgoznak ki a részvételre, és ez alapján részesülhet a felkínált lehetőségből, például munkaerő-piaci szolgáltatásban, bértámogatásban, oktatásban, képzésben - fejtette ki az államtitkár.


Czomba Sándor elmondta, hogy az Európai Unióban egy évvel ezelőtt deklarálták az ifjúsági garancia programot. Magyarország a korábbi években sokat tett a fiatalok foglalkoztatásáért - tette hozzá, példaként említette az államtitkár, hogy a munkahelyvédelmi akciótervben 180 ezer fiatal kapott támogatást a foglalkoztatáshoz, az első munkahely garancia program támogatásával jelenleg is 18 ezer fiatal dolgozik, a fiatalok vállalkozóvá válásának programjában 1700 fiatal tud egyéni vállalkozóként önfoglalkoztatóvá válni, a diákmunka keretében két év alatt több mint 40 ezer fiatalt juttattak munkához rövid időtartamra. (MTI)


2015. február 26.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk