kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Egy magyar nokiás az 5G mobiltechnológia szabványosításának élén

A világ türelmetlenül várja az új 5G mobiltechnológiát, ami új kreatív szolgáltatásokat hozhat el: önvezető autók, robotok stb. - és mindez a magyar elnökség alatt valósulhat meg - írta közleményében a Nokia.

A 3GPP a múlt heti plenáris ülésen a mobilkommunikációs technológia globális szabványosításáért felelős legfelsőbb testület (3GPP-RAN) elnökének válazstották meg a Nokia magyar delegáltját, Bertényi Balázst. Az elnöki pozícióért egy olasz és egy japán szakember is indult.

Bertényi elnöki pozíciója jelentőséggel bír a tekintetben is, hogy az 5G technológiát érintő fontos döntéseket az elkövetkezendő hónapokban, években hozzák meg. A pár héttel ezelőtti Mobil Világkonferencián Barcelonában (MWC - Mobile World Conference) kiderült, hogy a világ türelmetlenül várja az új 5G mobiltechnológiát, ami új kreatív szolgáltatások egész sorát teheti majd lehetővé: önvezető autók, robotok stb. - írja közleményében a Nokia.

A múlt héten dőlt el, hogy a 3GPP gyorsított ütemben folytatja az 5G szabványosítását: az első ütem már ez év végére várható, míg a második ütem jövő év közepére van előirányozva.

A 3GPP közel 20 éve a globális mobilkommunikációs technológiák szabványosításának testülete. A világ összes globális és regionális mobilkommunikációs cége aktív tagja a szervezetnek, meghatározzák a technológiai fejlesztések irányvonalát és leírják a szükséges technikai szabványokat. A Nokia képviseletében több magyarországi alkalmazott aktívan részt vesz ebben a munkában, a magyarországi Nokiánál folytatott kutatás és fejlesztési munka eredményeit több kulcsterületen hasznosítják - írta közleményében a vállalat.

Nokia
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk