Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Féltik a bálteremben dolgozó hivatalnokokat

Egy éve fejezték be a szekszárdi polgármesteri hivatal felújítását uniós pénzből, mégis egy bálterembe zsúfolódva dolgoznak az önkormányzat munkatársai - mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.

A Korrupcióinfó elnevezésű sajtótájékoztatón Hadházy Ákos közölte: sok-sok hónap késéssel ugyan, de már egy éve elkészült a Béla király téren található épület, a kivitelező azonban "tönkretette" a belső tereket.

Az ellenzéki politikus kifogásolta azt is: ahelyett, hogy helyi vállalkozókat vettek volna igénybe a nyílászárók és napelemek beépítéséhez, egy zalai, általa kormány közelinek nevezett vállalkozás végezhette el a kivitelezést.

Hadházy Ákos nehezményezte azt is, hogy a késések és a belső "dúlás" ellenére sem a polgármesteri hivatal, sem a polgármester nem indított kártérítési eljárást a kivitelezővel szemben sem a késedelem, sem pedig a tönkrement belsőépítészet miatt. Úgy vélte: "nagy valószínűséggel a kormány közeli céggel nem mertek ujjat húzni".

Az LMP-s politikus szerint kár érte a várost amiatt, hogy egy éve ideiglenes helyen működik a polgármesteri hivatal: a bálterem alatt ugyanis jól kiadható irodák vannak.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk