kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Civilek mentik meg a munka világát?

Innováció és közösségi szellem. Ez állt a munka világát megújítani célzó hétvégi, World of Work Moonshot verseny középpontjában.

Van egy olyan ötleted, ami megváltoztatja a munka világát? Erre a kérdésre várt válaszokat a szervező Aon Hewitt Magyarország, amire több, mint 120 pályázat érkezett. A jelentkezők között volt tanár, egyetemista, freelancer, blogger, újságíró, programozó, coach, hr-es, szervezetfejlesztő, egyéni vállalkozó, könyvelő, jövő kutató és jogász is. A csapatoknak csak néhány órájuk van arra, hogy a mentorok vezetésével egy jövőbe mutató ötletet találjanak, azt kidolgozzák, és prezentálják a zsűrinek.

A 140 karakterben megfogalmazott egyéni ötlet volt a belépő a 24 órás ötlet maratonra, ahol aztán a helyszínen alakult 14 csapat közösen dolgozta ki azt a munka világát megújító gondolatokat, amit néhány órával később, az elődöntőben már elő is adtak. A zsűri 8 csapatot juttatott tovább az első nap végén, akik közül a szombati döntőn egy első és egy második helyezettet, valamint egy különdíjat hirdetett ki.

A verseny győztese, a Know House projekt lett. Az ötlet alapját az adta, hogy a csapat tagjai szerint az oktatási rendszer lassan, és elavultan reagál a munkaerőpiaci igényekre, noha folyamatosan új, és új szakmák jönnek létre. A másik cél, hogy növelje az egyén felelősségvállalását saját fejlődése iránt. Ezért az ötletgazda csapat megoldása arra vállalkozik: összehozza az embereket bármely generációból az online és valós térben is, ahol a tudásukkal fizetnek. Aki tanít, tanulhat is. Így ismerheti meg a barkácsolás alapjait egy kitűnő fiatal programozó, aki majd saját ismereteit adja át egy másik tanulni vágyó embernek. Középtávon építenének a folyamatosan fejlődő technológiákra, illetve szeretnék idővel bevonni az államot és az oktatási rendszert is, hogy ez a tudástér országos hálózattá fejlődhessen, és forradalmasítsa a tanulás módját.

Az elődöntőt követően, a zsűri javaslatára, két csapatból alakult, és végül a második helyen végzett Atomic Work koncepciójának alapjául az szolgált, hogy a csapattagok szerint ma alacsony az elkötelezettség és magas a fluktuáció a nagyvállalatoknál. Sokan nem találják a helyüket a munkaerőpiacon és szívesen kipróbálnák magukat más munkakörökben, de ezt csak úgy tehetik meg jelenleg, ha munkahelyet váltanak. Az emberek gyakran nem azt csinálják, amihez a legjobban értenek, bebetonozódnak egyes pozíciókba, amit valójában nem is szeretnek. Legtöbbször a fizetés sem érték, hanem munkaidő alapú. A csapat ezekre a problémákra próbált megoldást hozni egy új rendszer kidolgozásával. Az Atomic Work részeire bontja a vállalaton belüli feladatokat azáltal, hogy az elvégzésükhöz szükséges kompetenciákat, képességeket rendel, és a munkavállalókhoz is listázza a készségeiket. A rendszer a kettőt párosítja össze, így mindenki változatos típusú feladatokra jelentkezhet motivációjától, érdeklődésétől függően a képességeinek megfelelően. A koncepció bevezetésével alapjában véve felrobban a mai kötött szervezeti struktúra, megszűnnek a silók és a klasszikus értelembe vett pozíciók. Az új kollégák felvétele a rendelkezésre álló készségeik alapján történik, így a pályakezdőknek is lehetőségük van egy cégen belül megtalálni a saját útjukat. A rendszer olyan algoritmusokkal fog működni, amely gondoskodik arról, hogy minden feladat kiosztásra kerüljön és jelzi azt, hogy milyen kompetenciákból van hiány a vállalatnál.

Hatékony és örömteli foglalkoztatási jogviszony, amely 2020.02.02-től mindenkinek alanyi jogon jár majd. Ennek a jövőképét vetíti elénk a különdíjas Mozaik Ökoszisztémát megálmodó csoport, akik szerint mindenki az adókártyájának igénylésével együtt jogosulttá válik egy olyan foglalkoztatási jogviszonyra, amely felülírja a jelenlegi munkavállalási és egyéni vállalkozói struktúrát. Az elképzelés szerint a jelenlegi munkakörök modulokra/projektekre, azaz mozaikokra lennének felosztva, így a jövőben már nem a klasszikus 9-5-ig munkakörökre pályázhatnánk, hanem részfeladatokra és kisebb-nagyobb projektekre. Így lenne megvalósítható az, hogy valaki egyszerre lehessen webgrafikus 6 órában, cukrász 2 órában és esetleg ügyvezető további 3 órában egy nap. Vagy épp kismamaként csupán 2-4 órás feladatokat lásson el. A Mozaik Ökoszisztéma megálmodói szerint ez a rendszer nem csupán kifehérítené a gazdaságot, de motivált dolgozókat és valóban hatékony munkavégzést eredményezne.

Több döntős ötletre tűntek fogékonynak a zsűriben helyet foglaló nagyvállalatok HR és kommunikációs vezetői. Ilyen volt például a Digitális pszichoprofil ötlet, amely egy olyan komplex megoldás, ami kérdőív, hangelemzés, kamerás érzelemfelismerés alapján, mesterséges intelligencia segítségével elemzi és azonnali visszajelzést ad a vezetőknek a csapatuk érzelmi állapotáról.

A versenyt életre hívó cég vezetője szerint a kísérletezés volt az elsődleges cél, hogy sok jó ember egy helyen gondolkozzon olyan problémákon, amit a szilícium völgy nagy gondolkodói sem tudnak megoldani. - Nem egy újabb startup versenyt akartunk, hanem olyan gondolkodókat összehozni egy terembe, akik hatást szeretnének elérni és változást. És fantasztikus látni, hogy ez sikerült - mondta Veres Rita, a cégvezető.

„Inspiráció és közösségi szellem jellemezte a 24 órás versenyt, ahol a sokszínűség, hogy mindenki máshonnan jött, nagy előnyére vált a csapatoknak. Szerintem jó olyan kezdeményezésekbe belevágni, ami túlmutat a cégeken és a közösségeken. Több olyan ötletet is hallottunk a versenyen, amelyeket szívesen megvalósítunk majd a Budapest Banknál" - mondta Kelevéz Viktória, a bank szenior emberi erőforrás menedzsere.

"Nem csak a díjazottak között vannak olyan ötletek, amelyeket be tudunk építeni a cég életébe. Nagyon tetszettek azok a megoldások, amelyek a mindennapi létünket és állapotunkat mérik fel. A verseny olyan témát feszeget, amit évek óta a HR szakmában is napirenden vannak és most konkrét ötletek jöttek erre" - mondta Mészáros Mariann, az IT Services Hungary ügyvezető-és HR igazgatója.

"A 24 órás verseny leginkább a saját gondolataimban adott inspirációt: elgondolkodtatott, hogy mire érdemes fókuszálni és mire nem. Sok ismerős arcot láttam a résztvevők között, ami nekem azt jelenti, hogy van egy fixnek mondható közösség, aminek ötleteire, javaslataira inspiráló megközelítésére újra és újra számítani lehet" - mondta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese.

"Az az energia szint, amivel a résztvevők belevetik magukat a feladatokba, nagyon hiányzik a munkahelyekről. A Digitális pszichoprofil ötlet nagyon tetszett, mert a nagyvállalatoknál, ahol mátrix szerűen dolgoznak az emberek, fontos látni, hogy hogyan érzik magukat a munkavállalók akkor is, ha fizikailag esetleg nem találkoznak egymással. Szerintem ez nálunk is könnyen apró pénzre váltható" - mondta Varga Zsigmond, a versenynek otthont adó SAP üzletfejlesztési vezetője.

"Érzékenyek voltak a versenyzők a problémára, és nagyon jól fogták meg azt. Jó volt, hogy különböző kompetenciájú emberek kerültek a csapatba, nagyon jót tett a versenynek"- mondta Verő Barbara, a Nestlé HR igazgatója.

"Érdekel, hogy egyes előrejelzések alapján látva azt, hogy milyen készségekre lesz szükség akár 5 év múlva a munka világában, hogyan tudjuk már most ezekre elkezdeni a felkészülést. A Moonshot versenyt például egy kiváló felkészülési formának tartom" - mondta Szentpétery Boglárka, a versenynek szintén helyt adó Microsoft Magyarország HR vezetője.

A zsűriben helyet foglalt még Pottok Judit, az Eon vezető HR partnere, Gásper Ferenc, a McDonald's HR igazgatója, Tóth Gergely, a HR Fest alapítója, Horváth Ádám, a Centrál European Startup Award képviseletében, Sümegi Zsuzsanna, az IT Services Hungary kommunikációs vezetője, Szelcki Zsolt global HR expert, Frankó Csuba Dea, a Spark Institute at IBS vezetője és Bálint Viktor, BnL BnL Growth Partners managing partnere.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk