Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

2018-ban is lehet szavazni az év háziorvosára

Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezéssel az idén is pályázatot hirdetett a magyarországi, illetve a határon túli magyar háziorvosok, illetve elsősorban az őket ajánló betegek számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma - írja az MTI.

A nyolcadik éve meghirdetett pályázathoz kapcsolódó evpraxisa.hu című honlapon a betegek ajánlhatják háziorvosukat, majd szavazhatnak is a zsűri által kiválasztott tíz magyarországi és tíz határon túli háziorvosra - közölte Szentes Tamás, a tárca országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkára.

Az emberek egészségének megőrzése érdekében alapvető a bizalmi kapcsolat kialakulása a betegek és a háziorvosok között, hiszen ők ismerik leginkább pácienseik kórtörténetét és életvitelét - mondta. Ugyanakkor az elmúlt években jelentősen nőtt a háziorvosokra nehezedő teher, ezért a pályázat révén is erősíteni kívánják az orvosok és az őket segítő nővérek presztízsét, megbecsültségét - fűzte hozzá.

B. Király Györgyi, a projekt vezetője közölte: a betegek május 10-ig ajánlhatják egy rövid történet megírásával a háziorvosukat.

Az írások alapján az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezette tíztagú zsűri kiválasztja azt a tíz-tíz magyarországi, illetve határon túli háziorvost, akikre szavazhatnak a betegek, május 20-tól június 2-ig. A nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásának köszönhetően - ismertette a pályázat menetét a projektvezető.

Az elmúlt évben 90 ezren szavaztak a háziorvosokra, és egy-egy orvos támogatása ügyében komoly közösségi összefogás alakult ki - mondta B. Király Györgyi.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk