Megjelent: 5 éve

20 magyar érem a szakmák Európa-bajnokságán

A magyar versenyzők az épületasztalos, ICT specialista, karbantartó tisztító specialista, valamint tisztítási technológiák szakmában lettek aranyérmesek, míg ezüstöt a faipari technológiák és mechatronikus szakmában nyertek a magyarok a Lille-ben rendezett EuroSkills versenyen.

Hatodik helyen az éremtáblázaton


A részt vevő 25 európai ország rangsorában Magyarország az előkelő 6. helyen végzett, és ezzel végérvényesen az európai élvonalba került - mondta Fekete Balázs, Magyarország hivatalos delegáltja az MTI-nek vasárnap.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a záróünnepséget követően az MTI-nek elmondta: jó volt ma magyarnak lenni, büszke az egyéni és csapatteljesítményekre. "Az eredmény megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk a duális szakképzés bevezetésével, és hogy olyan szakmákban, mint például az információtechnológia, mechatronika és a faipari szakmák Európa élvonalába tartozik Magyarország" - hangsúlyozta az államtitkár.


25 ország 450 fiatalja versenyzett


A szervezők közlése szerint az október 2. és 5. között rendezett lille-i EuroSkills megmérettetésen 90 000 látogató fordult meg és összesen 25 európai ország 450 fiatal szakmunkás mérte össze tudását 41 szakmában. A 22 tagú magyar csapat 16 szakmában versenyzett. A záróünnepség végén átadták a EuroSkills zászlót a következő, 2016-os versenyt rendező Göteborgnak. A 2018-as versenyt Budapesten rendezik.


2014. október 6.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek