Megjelent: 5 éve

Elkezdődött a szakmák Európa-bajnoksága

Az október 5-ig tartó vetélkedésben Európa 26 országából közel 500 versenyző vesz részt. A magyar csapat 22 versenyzőből áll, akik 16 szakmában versenyeznek, így többek között az asztalos, fodrász, kozmetikus, mechatronikus, hegesztő, villanyszerelő, kőműves, festő, ács, tisztító, virágkötő és ápoló szakmában mérik össze tudásukat európai vetélytársaikkal, valamint vállalati informatikusok is erősítik a magyar csapatot - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az MTI-t.


Fekete Balázs, Magyarország hivatalos delegáltja az MTI-nek csütörtökön elmondta: a verseny azért fontos, hogy a magyar szakemberek össze tudják mérni tudásukat európai kollégáikkal. Egyben visszajelzést kapnak arról is, hol tart a magyar szakképzés, hol kell fejleszteni.
A szakember hozzáfűzte, hogy az idén "magasan van a mérce", hiszen Magyarország kiemelkedően jól szerepelt az előző, 2012-es versenyen.


Itt indulunk


Az egészségügyi szakmák - ápolás és gondozás - területén az idén vesz részt először magyar versenyző - mondta Fekete Balázs. Kiemelte, azok a szakmák, amelyekben Magyarország az idén képviselteti magát, mind gazdaságorientáltak, mivel jó mechatronikai, IT- és villanyszerelő szakemberekre nagy szükség van a magyar gazdaságban, például az autóiparban.


A lille-i versenyre Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára, valamint Parragh László, az MKIK elnöke is ellátogat. A magyar kormány és az MKIK között 2010-ben kötött szakképzési keretmegállapodás értelmében 2011-től a WorldSkills (szakmák olimpiája) és a EuroSkills (fiatal szakemberek Európa-bajnoksága) versenyekkel kapcsolatos feladatokért a kamara a felelős.


Amiben eddig erősek voltunk


Az MKIK tájékoztatása szerint a fiatal magyar szakemberek a kétévente rendezett WorldSkills versenyeken 2007, az EuroSkillsen 2008 óta vesznek részt. Az eddigi magyar eredmények alapján sikerszakmának számít az informatikai hálózati rendszergazda, mivel 2007 és 2011 között minden alkalommal az IT-s versenyző nyerte el a magyar csapatból legjobb eredményt elérőnek járó "Nemzet legjobbja" címet. Jól szerepelt Magyarország a mechatronikus, asztalos, szépségápoló, festő, virágkötő, ács és fodrász szakmákban is - válaszolta az MTI kérdésére a kamara. A legutóbbi, Belgiumban rendezett EuroSkills-en öt arany, egy ezüst, és öt bronzérmet nyertek el a magyarok.


Négy év múlva nálunk lesz az EuroSkills


Magyarország nemrégiben nyerte el a 2018-es EuroSkills rendezési jogát, így a következő, 2016-os göteborgi bajnokság után ide érkeznek Európa legjobb szakmunkásai. (MTI)


2014. október 2.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek