kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A mosoly gyorsabban átsegít a stresszen

Amerikai kutatók kísérleteikben úgy találták, hogy a mosolygás fizikailag is segíti, hogy túljussunk nehéz, stresszes helyzeteken.



A Psychological Science című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányba 169 önkéntest vontak be a Kansasi Egyetem kutatói. Tara Kraft és Sarah Pressman különböző típusú arckifejezések hatását vizsgálta a résztvevők fizikai állapotára stresszel járó feladatok megoldásakor.


A semleges arckifejezésen túl az egyik típusú mosoly az úgynevezett standard, szokványos mosoly volt, amelynél csak a száj körüli izmok működnek, a másik pedig az őszinte vagy Duchenne-mosoly, amikor a szájat körülvevő izmokon túl a szem körüli izmok is működésbe lépnek. Korábbi kutatások megmutatták, hogy stresszhatás alatt vagy után segíthetnek a pozitív érzelmek, és hogy a mosolygás befolyásolhatja az érzelmeket. Kraft és Pressman azonban elsőként vizsgálta azt, hogy a mosolygás milyen hatással van a stresszen való túljutásra, a stressz feldolgozására.


A tesztre való felkészítéskor a résztvevők egy-egy csoportjának megtanították, hogy milyen a semleges arckifejezés, a normál mosoly és a valódi (Duchenne) mosoly. Az önkéntesek más csoportjainak azt tanították, hogy úgy tartsanak a szájukban evőpálcikát, hogy arcizmaik éppen ezeknek az arckifejezéseknek megfelelő módon húzódjanak össze.


Így segít a stresszkezelésben


A tesztek alatt olyan feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek, amelyek rövid időre óhatatlanul stresszel jártak. Eközben a kutatók mérték az önkéntesek szívritmusát és stresszének szintjét. Az értékeléskor kiderült, hogy a mosolygás valóban befolyásolja fizikai állapotunkat, még akkor is, ha nem szándékos, csak az arcizmaink húzódnak össze.


A leggyorsabban azok jutottak túl a feladat által kiváltott stressz hatásán, akiknek arcán közben Duchenne-mosoly volt, őket követték a normál mosolyúak, végül a semleges arckifejezésű tesztalanyok. Meglepő módon az evőpálcikát a szájukban tartó emberek közül is gyorsabban tértek magukhoz a stressz után azok, akik az utasítás szerint úgy tartották azt, hogy arcizmaik mosolyra húzódtak.


Mindez arra utal, hogy rövid stresszhatás alatt a mosoly segít csökkenteni a testben a stresszválasz intenzitását, függetlenül attól, hogy valójában érzünk-e közben boldogságot - idézte a tanulmányt a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál. (MTI)


2012. augusztus 1.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk