Megjelent: 6 éve

30-40 ezer informatikus tudna azonnal munkába állni

Becslések szerint 30-40 ezer informatikussal van kevesebb a hazai munkaerőpiacon, mint amennyire szükség lenne. A munkaerőhiány leginkább a mikrovállalkozásokat veszélyezteti, ők ugyanis nehezebben tudják megtartani alkalmazottaikat - írja a nyomtatott Népszava az Informatikai Vállalkozók Országos Szövetségének (IVSZ) friss kutatása alapján.

images

images

A fizetések nagy mértékben emelkednek az ágazatban: területtől és tapasztalattól függően a juniorok bruttó bére 400-600 ezer forint körül mozog, a senioroké a 1,5 millió forintot is elérheti. A multik ezt könnyen kitermelik, a mikrovállalkozások nem tudják, mivel ügyfeleik egyre nagyobb hányada nem tudja, vagy nem akarja kifizetni az adott szolgáltatás megajánlott árát, amely a munkatársak magasabb bére miatt magasabb - írja a lap.

A cégek a toborzáson túl a munkaerő megtartásával is küzdenek. Míg Amerikában az Y-Z-generáció (a mai 25-40 évesek) többsége 2,6 évet tölt munkahelyén, addig Magyarországon még a nagy cégeknél is maximum 8-10 hónapot tölt egy programozó.

A fluktuáció elkerülése érdekében a jó fizetésen túl szükséges a megfelelő munkakörnyezetet biztosítani, lehetővé kell tenni kell a távmunkát, otthoni munkavégzést valamint biztosítani az alkotói szabadságot, a tanulás, és a képzés lehetőségét.

Fotó: Pixabay
Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk