Megjelent: 6 éve

Fontos a pénzügyi tudatosság a középiskolásoknak

A 2017-es programsorozat sikerére tekintettel idén ismét ingyenes pénzügyi projektnapokat szervezett a Pénziránytű Alapítvány és a Diákhitel Központ. A hét városba ellátogató rendezvénysorozaton összesen közel 600 diák vett részt.

Kiderült többek között, hogy a fiatalok kiemelkedően fontosnak tartják az önálló pénzkezelést és a pénzügyi tudatosságot. A megkérdezett középiskolások csaknem háromnegyede kap zsebpénzt és közel kétharmada keresett már pénzt diákmunkával. Válaszaik alapján ebből szórakozásra nagyjából 5000 és 10 000 Ft közötti összeget költenek havonta. A szülőktől kapott/megkeresett pénzt fele-fele arányban tartják készpénzben, illetve bankkártyán. Mindez azt mutatja, hogy a diákok jelentős részének vannak önálló tapasztalatai a pénzkezelést illetően.
Nagyobb pénzköltéseikben tudatosak, pénzt gyűjtenek a nagyobb kiadásokra és kétharmaduk nyilatkozta, hogy összehasonlítja a termékek árait a boltok kínálatai szerint. Szórakozásra is szánnak pénzt, de egy nagyobb kiadással járó fesztiválra a megkérdezett fiataloknak csak közel a fele költene.

A hitelhez fűződő viszonyukat tekintve szkeptikusak: autóra, lakásra, telefonra a középiskolások harmada egyáltalán nem venne fel felnőtt korában hitelt, míg abban fele-fele arányban oszlanak meg a vélemények, hogy tanulásra szabad-e hitelt felvenni. Az eredmények alapján a legjobban a már őket is érintő pénzügyi kérdésekre tudták a választ. Jól ismerték a diákhitel konstrukciókat és olyan, a pénzügyek kezelésének elengedhetetlen fogalmait, mint a különböző befektetések futamideje, a THM, vagy a biztosítások.

A projektnapokat lezáró online kvízjáték során 15 kérdés helyes megválaszolásával a diákok maximum 300 ezer forintot gyűjthettek iskolájuk alapítványának. A megnyert összeget a programban résztvevő középiskolák a Pénziránytű Alapítvány céljaival összhangban, a pénzügyi nevelés támogatására fordíthatják.

A nem reprezentatív tapasztalatok alapján összességében elmondható, hogy a fiatalok kiemelkedően fontosnak tartják a pénzügyi ismeretek tanítását az iskolában. Bár még ritkán használnak pénzügyi tervező alkalmazásokat, de tudatosak, érdeklődőek és fontos számukra, hogy tisztában legyenek a pénzügyi alapfogalmakkal. Nem félnek kérdezni vagy segítséget kérni, ugyanakkor saját maguk is mérlegelik lehetőségeiket.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk