kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Üzletfejlesztési MBA képzést indít a Nyugat-Magyarországi Egyetem

Közös, gyakorlati szemléletű Üzletfejlesztési MBA képzést indít a Nyugat Magyarországi Egyetem, valamint a Sämling Gazdasági Továbbképző Kft. és a FranklinCovey Magyarország. A képzés fókuszában az üzletfejlesztés áll.

A képzési program gyakorlati irányultságú, így az MBA képzések között egyedülálló az oktatott tárgyak több mint felét gyakorlati órák teszik ki, amelyeket a Sämling Kft. és a FranklinCovey nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező tanácsadói tartanak.

A képzés elindításával az egyetem célja, hogy olyan MBA szakembereket képezzen, akik képesek lesznek az üzleti vállalkozások életben maradását és fejlődését biztosító stratégiai szemlélet és gyakorlat kialakítására, és birtokolják a döntések meghozatalához szükséges készségeket a vállalkozás irányításában és az erőforrások tekintetében egyaránt.

- Magyarországon számos MBA képzés van, ahol a hallgatók többnyire elméleti ismereteket sajátítanak el. Az üzletfejlesztés olyan, újnak tekinthető szakterület, amelyet nem lehet kizárólag tankönyvekből elsajátítani. Azért indítjuk a képzést a Sämling Kft.-vel közösen, mert szakmai kompetenciájuk, nemzetközi tapasztalatot szerzett trénerei a magas szintű elméleti, üzleti képzés mellett garantálják a gyakorlati oktatás minőségét, és konkrét piaci esettanulmányokkal, piaci információkkal támasztják alá a képzés elméleti anyagát - mondta el Prof. dr. Székely Csaba, a Nyugat-Magyarországi Egyetem dékánja.

A képzés négy szemeszter, a tanulmányokat befejezve a hallgatók az alapképzéssel együtt járó MBA diploma mellett további nemzetközi okleveleket is szerezhetnek kontrolling, projektmenedzsment, vezetés-fejlesztés, termelés szervezés és online marketing szakterületeken. Az oktatás helyszíne Budapesten van, de megfelelő számú jelentkező esetén a képzés vállalatokhoz kihelyezett, csoportos formában is elérhető.

- A Sämling 18 éve van jelen a hazai vállalati oktatási tanácsadási piacon. Ezalatt az idő alatt gyakran tapasztaltuk, hogy a rendkívül széles körű tudással rendelkező, jól kvalifikált vállalatvezetők szakmai tudásukat a gyakorlatba nem, vagy csak igen nehezen tudják átültetni. Úgy gondoljuk, hogy a gyakorlati ismereteket erőteljesen megjelenítő képzés segít az ilyen helyzetek megelőzésében. A legjobb trénereink tanítják majd a hallgatóinkat olyan tárgyakra, amelyeket a hazai felsőoktatásban még soha nem oktattak, ilyen például a Leadership Franklin-Covey, a Lean vagy a Six Sigma - fogalmazott Ecsédi István, a Sämling Kft. igazgatója.

A képzés résztvevői félévente vállalatfejlesztési projekteket dolgoznak ki, valós tanácsadási és projekt munkákat végeznek el, amelyek piaci értéke a képzési költséget meghaladja, így a küldő vállalatok számára a tandíj megtérül.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk