Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Már 5400 kérelmet nyújtottak be a kórházak a nyugdíjas korú dolgozók foglalkoztatására

A nyugdíj melletti foglalkoztatás és a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos nehézségek voltak a fő napirendi pontjai a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és az egészségügyért felelős államtitkárság közötti találkozónak - írja az MTI.

A találkozón Svébis Mihály, az MKSZ elnöke számolt be a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló, 2012-ben született kormányhatározat tapasztalatairól.

A kormányhatározat hatályba lépése óta összesen 5400 kérelmet nyújtottak be az egészségügyi intézmények a nyugdíjas korú dolgozók tovább foglalkoztatására. A kérelmek döntő többségét, több mint ötezer beadványt támogatott is a kormány és csupán mintegy háromszáz volt az elutasított továbbfoglalkoztatási igények száma.

Az MKSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjazás alóli mentesség legfeljebb három évre szól, és a három év letelte után ismételten kérvényezni kell. A kötelező nyugdíjazás alóli mentesség pedig a gazdasági-műszaki személyzetre, illetve a szakrendelői asszisztensekre nem vonatkozik, miközben ezen munkavállalók pótlása egyre nagyobb feladatot ró az egészségügyi intézményekre. Ezért a kórházszövetség jogszabály-módosítást javasol, amelynek kidolgozásában együttműködik az ágazat vezetésével - hangzott el.

Ficzere Andrea MKSZ-elnökhelyettes a találkozón felvetette, hogy a különböző jogviszonyokat egységes szempontok mentén kellene kezelni, különös tekintettel a megbízási, vállalkozási, valamint az ügyeleti díjakra. Ennek kidolgozása azonban hosszabb időt vesz igénybe.

A kórházszövetség és az államtitkárság következő egyeztetése egy hónap múlva várható, addig a tárgyaló partnerek a felmerült lehetőségek részleteinek kidolgozásán dolgoznak - közölte az államtitkárság.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk