Megjelent: 6 éve

Közmunkásokkal helyettesítik a rendvédelmi szervek hivatásos állományát

A belügyi területen foglalkoztatott állomány is, hasonlóan a Honvédséghez, óriási létszámhiánnyal és jelentős fluktuációval küzd: az állomány jó része mindössze pár hónappal a szolgálat megkezdése után elhagyja a szervezeteket. Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a hivatásos és szerződéses állomány drasztikus hiányát mára közmunkásokkal próbálják meg elfedni - írják sajtóközleményükben.

images

images

A párt úgy látja: tisztességes életpályával és megfelelő munkakörülményekkel kell megoldani a belügyi szervek létszámgondjait, a hivatásos állományú helyeket pedig hivatásos munkatársakkal kell feltölteni.

Mindkét területen az állomány éves szinten 8-10 millió óra túlszolgálatot és túlmunkát teljesít, ami fenntarthatatlan.Ez nem csak a munkavégzés hatékonyságát rontja, de balesetekhez vezethet. Elfogadhatatlan az is, hogy a hivatásos és szerződéses állomány drasztikus hiányát mára közmunkásokat alkalmazva próbálják meg elfedni.

Az LMP információi szerint mára a Belügyminisztérium alárendelt szervezeteinél közel 3000 közmunkást foglalkoztatnak. A Belügyminisztérium ezt mégis letagadta, Demeter Márta kérésére azt válaszolták, hogy "Az önálló belügyi szerveknél egyetlen közmunkás sem áll alkalmazásban". Ezért az LMP-s képviselő minden szervezethez külön adatigényléssel fordult, a szervezetnél foglalkoztatott közmunkások számáról pontos tájékoztatást kérve, melyet 15 napon belül teljesíteniük kell.

A többi önálló belügyi szerv mellett a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalban és a Büntetés-végrehajtás intézményeiben is feltűnnek a közmunkások, akik olyan beosztásokban dolgoznak, melyeket hivatásos állományú személy kellene ellásson. A legtöbb közmunkásnak nincs választási lehetősége, el kell vállalja ezt a munkát úgy, hogy nem rendelkezik a megfelelő képesítéssel és felkészültséggel. Közben pedig státuszok állnak üresen, ahová felvehetnék őket, csak akkor a közmunkásbér helyett tisztességes fizetést kellene biztosítani számukra. A jelenlegi helyzet viszont rontja a munkavégzés hatékonyságát, mely a rendvédelmi szervek esetében még nagyobb kockázattal jár.

Az LMP elvárja a kormánytól, hogy azokat a közmunkásokat, akik rendelkeznek a megfelelő képzettséggel és alkalmasak, vegyék fel az üres státuszokba és foglalkoztassák őket tisztességes körülmények között. A hatalmas létszámhiány miatt még így is betöltetlen beosztásokat pedig ne a mindössze két oldalas tesztet kitöltő közmunkásokkal próbálják pótolni, hanem tisztességes életpályát és megfelelő munkakörülményeket biztosítva oldják meg a belügyi szervek létszámgondjait, a hivatásos állományú helyeket hivatásosokkal feltöltve.

OS/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk