kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Társadalmi célú startupok számára hirdet versenyt és képzést az SAP

Elindult a Startery 2017, a társadalmi vállalkozások egyik legnagyobb regionális versenye. A megmérettetésre idén is várják a hazai közösségi vállalkozásokat, szereplőket. Minden olyan ötlettel lehet jelentkezni, amely egy társadalmi problémára ad fenntartható megoldást - derül ki a cég lapunk elküldött sajtóközleményéből.

A legjobb, leginnovatívabb pályázatok benyújtói egy speciális képzésen vesznek részt Budapesten, ahol a design thinking módszertant is felhasználva üzleti modellt faraghatnak elképzelésükből. Az így finomra hangolt ötleteket egy nemzetközi zsűri értékeli, és a legígéretesebbeket kéthetes berlini tanulmányútra, a Social Impact Lab központjába hívják. E szervezet az egyik vezető közösségi innovációs központ Németországban, melynek nevéhez számos társadalmi projekt elindítása, felkarolása kötődik. Az SAP-Startery verseny nyertesei itt többek közt nemzetközi kapcsolatrendszerre tehetnek szert, sikeres társadalmi vállalkozások tapasztalataival ismerkedhetnek meg, amelyeket saját projektjeikbe építhetnek be.

Tavaly egy jól ismert hazai közösségi vállalkozó is a nyertesek között volt, és így részt vett a külföldi tanulmányúton. A MagikMe olyan játszótereket szeretne meghonosítani minél több helyen, amelyeken a sérült gyermekek együtt tudnak játszani egészséges társaikkal. Harsányi Eszter, a MagikMe vezetője szerint a társadalmi vállalkozások elterjedésében, fejlődésében alapvető fontosságú, hogy az ötletek piaci alapon legyenek versenyképesek, amelynek megtervezéséhez, fejlesztéséhez biztos támpontot ad a Startery programja.

A pályázati jelentkezéseket a program nemzetközisége miatt angolul várják a http://startery.de/programme/cee/cee oldalon keresztül, szeptember 15-ig.

A verseny, a képzés a Social Impact és az SAP szoftvercég együttműködésének köszönhetően valósul meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk