kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A munkareform eltörlése és új nyugdíjrendszer is szerepel az olasz választási kampányban

A munkajogi reform, több száz törvény, a kötelező védőoltások, a közszolgálati televízió és rádió előfizetési díjának eltörlése, valamint egy új nyugdíjrendszer létrehozása is a kampány fő témái között szerepel Olaszországban, ahol március 4-én tartanak parlamenti választásokat - írja az MTI.

Luigi Di Maio, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje szerdán bejelentette, hogy a civil mozgalomból lett párt, ha kormányra kerül, 400 törvényt töröl el. Az M5S szokása szerint a választókra bízta a "felesleges" törvények kiválasztását: az olaszok egy külön erre indított honlapon (leggidaabolire.it) tehetik meg javaslataikat.

Luigi Di Maio bejelentette, hogy új nyugdíjrendszerre is készülnek, amely szerint az olaszok 41 év munka után nyugdíjba mehetnek életkortól függetlenül.

A Hajrá Olaszország (FI), az Északi Liga és az Olasz Testvérek (FdI) alkotta jobbközép pártszövetség logóján Silvio Berlusconi neve szerepel, aki azonban jogerős bírósági ítélet miatt nem megválasztható. Silvio Berlusconi bejelentette, kormányra jutásuk esetén eltörölnék a Matteo Renzi korábbi miniszterelnök által bevezetett munkajogi reformot.

Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője azt ígérte, pártja kormányra kerülésével eltörlik az Olaszországban kötelező gyerekoltásokat. Beatrice Lorenzin jelenlegi egészségügy-miniszter erre úgy válaszolt, hogy az olaszokat Salvini hozzá nem értése ellen kellene beoltani.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk